[FN, MTI-Eco] A február eleji pénzügyminisztériumi találkozó után csütörtökön az Igazságügyi Minisztériumban fogadták a Kárpótlási Jegytulajdonosok Érdekvédelmi Egyesületének képviselőit . Molnár Tamás, az egyesület szóvivője elmondta: a találkozón Gadó Gábor helyettes államtitkártól ígéretet kaptak arra, hogy a pénzügyi tárcával való egyeztetést követően ésszerű időn belül választ kapnak a kárpótlási jegyek sorsával kapcsolatos megoldási javaslataikra. Molnár Tamás pozitívumként értékelte, hogy az államtitkár-helyettes elismerte az állam morális felelősségét az ügyben.
Ajánlott videó
- 13:26 Bejelentette a rendőrségen egy férfi, hogy egy lövedéknek látszó tárgyat látott Duna-parton, mire kiértek a zsaruk, eltűnt az iszapban lévő világháborús gránát
- 13:21 Három szervezet követeli Infantinótól, ismerje be, hogy a terve nagy hiba volt
- 13:20 A Fidesz még mindig nem kapta vissza a lefoglalt szervereit, az ügyészség közölte, azok értékelése továbbra is tart
- 13:06 Államkincstár69, Jelszó123 - kiderült, milyen jelszavakat használtak a feltört államkincstár dolgozói
- 12:43 Egy hét kihagyás után ismét ülésezik a parlament
- 11:31 500 milliárd forint fölötti többletben volt a júliusi magyar költségvetés
- 11:26 17 év fegyházat kértek az ír férfire, aki meggyilkolt egy többször is segítséget kérő japán nőt Budapesten
- 11:20 Kamu volt a Ronaldo-pletyka, egy átlagpár esküvője viszont hirtelen világszenzációvá vált
- 11:17 Marsi Anikó: Aki azt látja csak belőlem, hogy a híradóban olvasok súgógépről híreket, az életem icike-picike szeletét látja
- 11:15 Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
- 11:11 Egy híján a teljes Tisza-frakció aláírta a Baka András államfőjelöltségét támogató ajánlóíveket
- 10:55 Meglepő dologra figyeltek fel a hosszú Covidban szenvedőknél
- 10:43 Tízezerért írta fel a gyógyszereket egy orvos
- 10:39 Rajongói szerint nem Usher, hanem egy klónja lépett fel a sztár legutóbbi koncertjén – videó
- 10:56 Aki ilyen gyógyszert vásárolt, ne szedje be, a hatóság azonnali hatállyal kivonta a forgalomból
- 11:11 Egy híján a teljes Tisza-frakció aláírta a Baka András államfőjelöltségét támogató ajánlóíveket
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 10:24 Azahriah ritka betekintést adott a magánéletébe: anyjával az oldalán lépett színpadra
- 09:56 Megszületett Aubrey Plaza első gyereke
- 07:50 Bezárta egyetlen magyarországi üzletét az „orosz Lidl”, az uniós szankcióknak is köze lehet a döntéshez
- 10:11 A bocsait is kilőtték annak a medvének, amelyik a hétvégén emberre támadt Szlovákiában
- 08:26 Hét ember őrizetben a „feketementő” elleni támadás miatt – videón a tettesek előállítása
- 10:31 Hivatalos: Baka András az egyedüli államfőjelölt
- 09:44 Nyomozást indított a BRFK a szigetes DJ Oti-bulin történt drogügyben, tanúkihallgatás is történt
- 10:55 Meglepő dologra figyeltek fel a hosszú Covidban szenvedőknél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
