[FN, MTI-Eco] A fogyasztói árak 2002 januárjában 1,3 százalékkal haladták meg a decemberi, és 6,6 százalékkal a 2001 januári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A maginfláció januárban decemberhez képest 0,3 százalék, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,2 százalék. Az elemzők januárra 6,3-6,5 százalék körüli inflációt vártak. Tavaly decemberben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg a novemberi, és 6,8 százalékkal a 2000 decemberi szintet. A fogyasztói árak 2001 januárjában 1,5 százalékkal haladták meg a 2000 decemberi, és 10,1 százalékkal a 2000 januári szintet.
Ajánlott videó
- 16:40 Franciaországban tesztelik a VAR utódját, már egy történelmi piros lapot is kiosztottak
- 16:31 Többen rosszullétre panaszkodtak az Igali Gyógyfürdőben, hat embert kórházba szállítottak
- 15:56 Baka András elfogadta Magyar Péterék felkérését az államfői posztra
- 15:43 Ezt a három Sziget-koncertet már biztosan láthatjuk az M1-en, de még bővülhet a lista
- 15:31 Marsai Viktor: A jó, a rossz és az amerikai
- 15:15 Premier League-csapattól erősítette meg a középpályáját az Arsenal
- 14:58 „Az ellopott vagyon mértékét megbecsülni sem tudom” – Baka András Sulyok Tamásról, az új alkotmányról és a Tisza győzelméről
- 14:41 Sajtóhír: Meghalt Lionel Messi apja
- 14:30 Majka romániai ügyvédje büntetőfeljelentést tett a rappert ért életveszélyes fenyegetés miatt
- 14:26 A Fidesz azonnal lebábozta Baka Andrást, aki szerintük „jogsértő eljárásban vesz részt”
- 13:52 Egymásba ment két vonat Horvátországban
- 13:52 Hullahegyeket építhettek a kivégzett hadifoglyokból Mohácson
- 13:49 Visszaállítják a honvédségi alakulatok megnevezéseit
- 13:39 BKV: felszállt az egyik metróra a később kilőtt vaddisznó
- 13:28 150 tonna hal pusztult el Rétimajoron a hőség és a vízhiány miatt
- 12:40 Ezért kellett kilőni a metróba tévedő vaddisznót
- 13:39 BKV: felszállt az egyik metróra a később kilőtt vaddisznó
- 03:33 „Még soha nem láttam ilyen jóképű férfit” – ki az a Georgina Rodríguez, aki rabul ejtette Cristiano Ronaldo szívét?
- 07:13 Blikk: Borbás Marcsi beperelte Kocsis Mátét
- 11:02 „Felháborító, ami az apukámmal történt, de bárki kerülhet ilyen helyzetbe” – egy család vesszőfutása az alzheimeres édesapával
- 06:05 „Ki az a zuhany alatt?” – fura helyről jelentkezett be a képviselői ülésre az új-zélandi politikus
- 06:37 Két megyében figyelmeztetnek zivatarokra
- 08:32 Vitézy Dávid: Haladunk a vagyonvisszaszerzéssel
- 07:35 Szexuális irányultsága miatt ölt meg egy 18 éves magyar fiatal egy homoszexuális osztrák férfit
- 06:58 „Inkább csak politikai haszonszerzés van a dologban” – felültünk az újraindított Komló–Dombóvár-vonatra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
