Már az első kezelt beteg esetében (aki maga is orvos volt) sikert könyvelhettünk el, az operálhatatlan prosztata tumort 1 hónappal a diagnózis után már nem lehetett kitapintani. A beteg konvencionális kezelése még meg sem kezdődött, amikor a csökkentett deutériumtartalmú víz fogyasztásának köszönhetően már 2 héten belül javultak a vizelési problémák, és csökkent a beteg tumormarker értéke (PSA, prosztata specifikus antigén). A beteg az elmúlt tíz évben is tünet és panaszmentes maradt. Amikor annak idején elmeséltem az esetet egy befolyásos, a daganatgyógyászat területén ma is meghatározó szakembernek, azt a tanácsot adta, hogy inkább ne mondjam el senkinek, mert akkor a „láthatatlan falakat még magasabbra emelik”. Fiatal, lelkes kutatóként értetlenül fogadtam a tanácsot, hiszen azzal a hittel kezdünk el dolgozni, hogy a világ racionális, közös a cél, hogy a daganatos betegségeket gyógyítani tudjuk. Miféle falakról lehet hát itt szó, és kinek állhat érdekében ilyeneket emelni? Tizenkét év során az eredmények köre egyre bővült, csak az értetlenségem maradt változatlan: miért állnak még mindig a falak, és hol tarthatnánk nélkülük? Miért az ellenállás a kutatási eredmények, a klinikai vizsgálatok, a törzskönyvezett állatgyógyszer ellenére, amit két éve jó eredménnyel alkalmaznak az állatorvosok daganatos kisállatok kezelésére? Kik és miért emelnek falakat, kit és mi ellen védenek? Vannak persze falat „emelő” és „bontó” hatások. A feladat „egyszerűnek” tűnik, legyen a falat bontó hatásokból minden nap egy kicsivel több, így a fal magassága csökenni fog. Ha az ember elég kitartó, és az eredők jó irányba mutatnak, akkor talán az is elérhető, hogy a fal teljesen elfogy, vagy annyira alacsony lesz, hogy át lehet már látni a túloldalra. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy előítéletek, szakmai konformizmus, felületesség emelte a fal magasságát. Sokat javít a helyzeten, hogy az információ mindenki számára hozzáférhető, egyre több eredmény támogatja az alapfeltételezést, és a legfontosabb talán, hogy a érintettek, az onkológusok és a betegek érezzék és tudják, hogy az információ, amit kapnak, valós és megalapozott. Annak érdekében, hogy ezt biztosítsuk, számos publikációt adtunk közre, konferenciákon vettünk részt, eredményeinket könyv alakban is kiadtuk. Ma már egyre többen „bontjuk a falakat”, a gyakorló orvosok körében egyre nagyobb a téma támogatottsága, de a falak még mindig állnak, és mindaddig nem dőlnek le, amíg a szakhatóság el nem ismeri a deutériummegvonás daganatellenes hatását. A fal magasságát emeli, ha a formai elemeket a tartalmi elemek fölé helyezik. A gyógyszer-engedélyeztetés formai elemei indokoltak és létjogosultságukat nem kell magyarázni, de nem „elhanyagolható” az a tény sem, hogy a deutériummegvonásnak daganatellenes hatása van. A formai elemeket úgy feltüntetni, mintha azok a tartalmi részhez tartoznának, indokolatlan és megtévesztő. A Dd-víz alkalmazása egy tudományos felismerésre épül: a természetben megtalálható deutériumnak meghatározó szerepe van a sejtekben lejátszódó folyamatok szabályozásában. Ezt bizonyítják a sejttenyészetekkel, növényekkel, egerekkel, kutyákkal, macskákkal és embereken végzett vizsgálatok, a törzskönyvezett állatgyógyszerrel szerzett kétéves tapasztalat. A fal egyik sajátossága, hogy nem tudni, mikor dől le. Álltak már olyan falak a történelemben (a tudománytörténetben is), melyekről építői úgy gondolták, hogy az idők végezetéig állni fognak, mégis ledőltek. Addig is, amíg azon munkálkodunk, hogy itthon ledöntsük, a világ más pontjaira is eljuttatjuk az információt. Az Akadémiai Kiadó gondozásában tavaly megjelent a „Győzzük le a rákot!” c. könyv angol kiadása, amit ezévben egy amerikai kiadó is megjelentet. Folyamatban van a könyv japán és spanyol nyelvre történő fordítása is. Lehet, hogy a falakat nem is muszáj ledönteni? Talán megkerülni, sőt akár átlépni is lehet, csak fel kell nőni hozzá.
- 15:40 75 éves lett Stellan Skarsgård, aki még nem tudja, mi lesz, ha felnő, de a filmezést jó mókának tartja
- 15:39 Jövőre megváltozik a női kézilabda-BL lebonyolítása
- 15:24 „Nem vagy köteles fegyvert fogni, bandaháborúzni, drogozni” – Haiti büszkén viszi ki a pályára a szülőföld reményét
- 14:38 Ha ilyen szalámit vett a Lidlben, ne fogyassza el
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 14:00 Árstopot vezettek be a mohácsi csata előtt
- 13:42 Joga Bonito – libabőrös lesz az ember Henry és Ibrahimović trükkjeitől, amiket szakértés közben bemutattak
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 13:37 Cristiano Ronaldo azt ígérte, sok örömet okoznak a portugál szurkolóknak
- 13:24 Nagy Ervin szerint négymilliárdja van a filmszakmának, megmentenék az elkaszált inkubátoros győzteseket is
- 12:55 Nem akármilyen ruhában mutatta meg a foci vb-n gömbölyödő terheshasát Palvin Barbara
- 12:37 Nagyvárosi élet a Dunán – folyami uszodák és hidroplánok Budapesten
- 12:34 Katalin, a stílusikon, Vilmos lóháton, nagyra nőtt gyerekek – képeken a királyi család legfontosabb ünnepsége
- 12:13 David Beckham is csillagot kapott Hollywoodban, felhördült miatta az internet népe
- 12:06 Bár Wesley, az utolsó mohikán kiesett, csak összeáll Brazíliának a futball abrakadabrája
- 06:26 „Hiányzott a rendes, harapós ütem” – Kalapács József nem volt maradéktalanul elégedett a Metallica Pokolgép-feldolgozásával
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 10:06 Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban
- 06:56 Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet
- 06:55 Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
