Egyszer egy barokkos nagy zabálás végén, immár kevéssé motiválva, találkoztam volt először ezzel az itallal, számtalan szofisztikált fogás és a legjobb honi borok kóstolását követően, midőn az ember érzékei tompulnak erősen. Ekkor megérintett ez a bor, mint egy varázspálca. Plasztikus kék fényt láttam elömleni a kozmoszban és az asztalon, majd a ruhatárban, és úgy tűnt, ez a bor más klasszis, mint az összes többi.
Ezt a meghökkentő szépséget – amelynek palackjához úgy 9-12 ezer forint körüli áron lehet hozzájutni – honorálta végre a Borakadémia a köztiszteletben álló tokaji borász, Szepsy István kitüntetésével. (Tizenegyedszer került sor erre a választásra, eddig Tiffán Ede, Báthori Tibor, Vesztergombi Ferenc, Gere Attila, Thummerer Vilmos, Polgár Zoltán, Bock József, Gál Tibor, Kamocsay Ákos és Figula Mihály nyerték el a címet. Szepsy az idén Árvay János, Bárdos Benjámin, Malya Ernő és Szeremley Huba előtt győzedelmeskedett.)
Szepsy – ma talán ő a legismertebb magyar borász külföldön – megalkuvást nem ismerő, konzekvens ember, aki szédületes hozamkorlátozással műveli szőlőit (a szőlőszemek meg vannak számozva, mondják az irigyek), és koherens elméletbe szervezi a szőlőhöz, borhoz és világhoz való viszonyát. Tulajdonképpen szerintem a világ legjobb borát akarja megcsinálni, természetesen. Nagy történelmi presztízsbornak hívja ezt a mitikus italt, ami olyan különleges minőségű bort jelent, mely kategóriájában mértékadónak számít és keresett a világban, és történelmileg jól ismert helyen, évszázadok óta tradicionális módszerrel, folyamatosan, szigorúan behatárolt eredetvédelem mellett, limitált mennyiségben, ismert márka keretei között termelik.
A 99-es Tokaji Cuvée a világ legjobb bora felé vezető útnak egy állomása. Aranysárga szín, gyümölcsös illat. Ez a szép illatosság-gyümölcsösség szignifikáns vonása a bornak a tökéletes harmónia, a hibátlan struktúra, a tisztaság és az akácmézes édesség mellett. Gasztronómiailag a Szepsy cuvée-t hiba lenne bármilyen étel mellé társítani. A kicsiny, félliteres palackban rejlő műalkotást (mert ez műalkotás, ahogy Szepsy művész), magában kell szemlélni, egy beszélgetés kontextusában. (Nem egyedül, ki egyedül bort iszik, gyanús, a pokolba vezető út magányos borosüvegekkel van kikövezve. Bor nincs beszélgetés nélkül, és vice versa.) Szóval, nem szabad elrontani gyümölccsel, sütivel, étellel.
A megtiszteltetést – mondta a Magyar Borok Házában rendezett Év bortermelője-ceremónián Szepsy – “azzal lehet megköszönni, hogy még jobbat kell csinálni, az ország javát szolgálandó”. Szepsy derűlátó a jövőt illetően, úgy látja, Tokaj, melyben a sokféleség a szép, az, hogy a tokaji annyiféle, ahány dűlő és pince van, tehát Tokaj kezd magára találni, “egyre többen vagyunk, akikkel meg lehet csinálni”, el lehet érni a nagy célt, hogy Tokaj ott legyen a világban, ahol mindig is lennie kellett volna, azaz – az első helyen.
