Belföld

Az emlőrák felismerésének és gyógyításának új lehetőségei Magyarországon

Magyarországon az emlőrákos nők körében a rák okozta halálozás aránya ugyan alacsonyabb, mint az Európai Unió országaiban, azonban aggasztó tény, hogy évről évre nő a megbetegedések száma és a halálozások aránya. Tavaly 6100 új emlőrákot diagnosztizáltak.

Az emlőrák Magyarországon sajnos relatív gyakori betegségnek számít. A hatékony gyógymódok ellenére a betegek több mint 40 % -nál a daganat a műtét után változó idővel később kiújul, és ilyenkor tartósan hatékony kezelést találni már igen nehéz.

Az emlőrák korai felismerése esetén van esély a teljes gyógyulásra, de az elmúlt évtizedekben a leginkább veszélyeztetett, 45-65 év közötti nők átlagosan 5 évente jutottak el rákszűrésre.
Most, hogy a Népegészségügyi Program keretében az Egészségügyi Minisztérium lehetővé tette az évenkénti szűrést, s hogy ehhez az országban új mammográfiai központok is nyílnak, először reménykedhetünk abban, hogy csökkenni fog az emlőrák miatt bekövetkező halálesetek száma.

Az emlőrák kiváltó okai ugyan ismeretlenek, de a kutatók azonosítottak néhány olyan kockázati tényezőt, amely növeli az emlőrák kialakulásának és kiújulásának kockázatát. Ezek közül a családi kórtörténet és az életkor fontos tényezők. Ha a családban már előfordult ilyen megbetegedés, magasabb az emlőrák kialakulásának kockázata. Azonban az ismert genetikus tényezők csupán az összes eset 5-10 %-ért tehetők felelőssé. Ez pedig arra utal, hogy más kockázati tényezők is fontos szerepet játszanak a betegek túlnyomó többségét jelentő 90-95%-ot kitevő betegcsoportban.

A szűrés azonban csak az első lépés az emlőrák felismerésében és gyógyításában. A további tesztek és vizsgálatok alapján ma már eldönthető, hogy milyen receptorok generálják a sejtburjánzást. Az ösztrogén-receptor mellett újabban Magyarországon is vizsgálják az ún. HER2-receptor jelenlétét. A súlyosabb, áttétes esetekben, a HER2-teszt pozitivitása esetén alkalmazható egy olyan új szer, amely átlagosan +40%-kal növeli meg a betegek túlélésének idejét a jelenleg alkalmazott hatékony kezeléshez képest.
Most már az ajánlott vizsgálatok közé tartozik Magyarországon is a HER2-receptor kimutatása. A több mint 40 % -ban visszaeső emlőrákos betegek között mintegy 12%-ban található a HER2-receptor fokozott előfordulása, ami egyébként igen rossz prognózist jelent, viszont ezzel az új terápiás eljárással valódi áttörést lehetett ezen betegcsoport kezelésében elérni.
Ez nálunk új eljárás, hiszen az Európai Unió államai után egy évvel idén júliusban vált elérhetővé ez az új gyógyszer a szakorvosok számára Magyarországon, és vált lehetővé ennek az új terápiának az alkalmazása a gyakorlatban.

A emlőrák gyógyításában több új terápiát alkalmaznak sikeresen és a diagnosztikai, valamint a korábban alkalmazott gyógyító eljárások is egyre pontosabbá és sikeresebbé váltak. Az emlőrák sebészetében nagy előrelépést jelent, hogy korai esetekben a daganat eltávolítása egyre nagyobb arányban oldható meg az emlő meghagyásával. A sugárterápiában és a gyógyszeres kezeléseknél pedig egyre pontosabb és kíméletesebb módszereket dolgoztak ki az orvosok. Ma már sok esetben az egyes tumorfajtákra szelektíven ható gyógyszerek állnak rendelkezésre.

Egy európai felmérés szerint, az egyes EU tagállamokban az emlőrákban szenvedő nők tájékozottsága a betegséggel kapcsolatos fontos, új ismeretek vonatkozásában nagyon eltérő az egyes tagállamok között. Sok beteg megdöbbentően keveset tud a potenciálisan életmentő jelentőségű, új emlőrák-vizsgálatokról és -kezelésekről. Az ötszáz fős mintán (100-100 francia, német, olasz, spanyol illetve brit nő részvételével) végrehajtott felmérés (Breast Cancer Awareness and Communication Study) azt kívánta megállapítani, mennyire tájékozottak a betegek az emlőrákra vonatkozó kérdésekkel és a lehetséges kezelésekkel kapcsolatban, és milyen forrásból szerzik be információikat.
Az eredmény szerint, a legtöbb információhoz a betegek – a legújabb terápiákat tekintve – a médiából jutnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik