Belföld

Elkészült a legsikeresebb magyar cégek listája: Díjátadás és gála a budai várban

A Gundel és a Figyelő 2001. szeptember 28-án immár másodízben rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet vezetőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál. A rendezvény az előző üzleti év lezárását is jelenti. Itt hozzák nyilvánosságra elsőként, mely magyar cégek érték el a legnagyobb bevételt, melyek a legeredményesebbek és melyek fejlődtek leggyorsabban. A Gálán - idén első alkalommal - díjat vehet át a legsikeresebb magyar női menedzser is.

A Figyelő TOP 200 tagjai

A Figyelő TOP 200 tagjává válni nem szubjektív döntésen múlik, hanem a tényleges gazdasági sikeren. A kétszáz vezető vállalat listája nemzetközileg elfogadott sztenderdek alapján készült, és objektíven méri az előző év gazdasági teljesítményeit. Itt csak az lehet a nyertes, aki a piacon megmérettetett és győzött.
Nyár elejére minden vállalat értékelte az előző üzleti évet: elkészültek a mérlegbeszámolók, megtörtént a társasági adó bevallása, lezajlottak a taggyűlések. A nyilvánosságra hozott adatokat a Figyelő szakértői a nyár folyamán összesítették. A szavahihetőséget a Központi Statisztikai Hivatal adóhatóságtól származó adatbázisa szavatolja, amelyből az Ecostat szakértői készítettek egymással összehasonlítható adatokat.
Augusztus végére derült ki, mely cégek kerülnek a kétszáz legnagyobb magyar vállalkozás listájára, szeptember közepére pedig a listán belüli sorrend is véglegessé vált. A legsikeresebb cégek nevét elsőként a Figyelő TOP 200 Gálán hozzák nyilvánosságra, ezért a rendezvény az előző üzleti év jelképes lezárásának is tekinthető.
Magyarország vezető cégeinek listája több egy egyszerű toplistánál. A kétszázak klubjába olyan vállalatok tartoznak, amelyeknek sikere döntő befolyással bír az egész magyar gazdaságra. Az összeállított listák nemcsak az árbevételről, az exportról és a nyereségről szolgálnak megbízható és pontos adatokkal, hanem a cégek eredményességéről is. A TOP 200 cégei ugyanúgy meghatározzák a hazai gazdaság alakulását, mint ahogy a Fortune magazin 500-as listáján szereplő vállalatok a világgazdaságét.

A kétszázak klubja 2000-ben

Többségében sikeres évet zártak a legnagyobb vállalkozások. 2000-ben is tovább növelték részesedésüket a nemzetgazdaságban. A Figyelő listáján szereplő kétszáz cég termeli a magyar GDP 40 százalékát, az összes hazai export közel kétharmada ehhez a körhöz köthető. A kivitelben 63 százalékos súlyt képviseltek. Ugrásszerűen, 17-ről 27-re emelkedett a 100 milliárd forint árbevételt meghaladó vállalatok száma. A lista első helyén szereplő cég árbevétele idén először lépte át a bűvös egybillió forintos határt.
A TOP 200-as listán 26 új vállalkozás jelent meg. Szép számmal találunk olyanokat, amelyek korábban a “titkolózók” között üres sorral szerepeltek, 2000-es adataik pedig már az alaptáblában olvashatóak. Tavaly a bekerüléshez szükséges nettó árbevétel közel 16 milliárd forintra, 12 százalékkal nőtt. Az átlagos árbevétel meghaladta a 66 milliárd forintot. A kétszázak mediánja pedig ennek éppen felét érte el. A TOP 200 tagjai közötti koncentráció mértéke éppen ugyanolyan magas, mint egy évvel korábban volt.

Díjak az élmezőnyben

Azok a cégek, amelyek a kétszázas élcsapatból is kiemelkednek, a Figyelő TOP 200 Gálán díjat vehetnek át. Díjat kap a legnagyobb árbevétel-növekményt elérő cég is. A kategória három jelöltje a tavalyi első helyezett MOL Rt., a gyorsan fejlődő Audi Hungária Motor Rt. és az IBM-et leelőző Philips Magyarország Kft.
A Gálán az adózott eredményét legnagyobb mértékben növelő (legtöbbet fejlődő) cég is díjat vehet át. A jelöltek között ebben a kategóriában is szerepel az Audi Hungária Motor Rt. A díj másik két jelöltje a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Dunaferr csoport.
Hasonlóan a tavalyi évhez most is jutalmazzuk az előző évhez képest legnagyobb ugrást végrehajtó vállalatot. A legnagyobb pozíciót nyerő cég díjának jelöltje a Nutricia Kereskedőház Rt., a Vegyépszer Rt. és a Ferroglobus Kereskedőház Rt.
Díjat kap a legnagyobb tőkearányos nyereséget elérő cég is. Ebben a kategóriában két ismert vállalat, a Panrusgáz Magyar-Orosz Gázipari Rt. és a Peugeot Hungária Kft. versenyez egy kevésbé ismert céggel, a Sapu Bt.-vel.

Felelősségtudat díj

A cégek egy ötödik, kevésbé számszerűsíthető kategóriában is versenyeznek egymással. Ettől az évtől kezdve díjat kap a közösségi célokért legtöbbet tevő társaság is. A felelősségtudat díjat az a vállalat nyerheti el, amelynek társadalmi programjait és a civil közösségért végzett munkáját a szervezők a legeredményesebbnek találják.
A felelősségtudat díj egyik jelöltje az Antenna Hungária Rt. A társaság egy évtizede támogatja a Zempléni Művészeti Napokat, s ezzel hozzájárult a régió kulturális és idegenforgalmi életének fellendítéséhez. A Compaq Computer Magyarország Kft. a magyar felsőoktatás versenyképességének javításában vállalt szerepet, egyebek mellett két szuperkomputerrel segíti két budapesti egyetem működését.
A Richter Gedeon Rt. a magyar egészségügy és oktatás pártfogására számos alapítványt hozott létre. A cég alapítványokon keresztül segíti a fiatal vegyészmérnökök és gyógyszerészhallgatók továbbképzését éppúgy, mint a kémiában tehetséges középiskolásokat. A díj negyedik jelöltje, a Xerox Magyarország Kft. indította el a “Gutenberg XXI. század” kezdeményezést, amely régi írásos emlékeink – köztük az összes Mátyás Corvina – megőrzését szolgálja, a legmodernebb digitalizálási technológia segítségével.
A kategóriában a TOP 200 Gála szervezői jelölték a cégeket, közülük az Internet segítségével a közönség választja meg a felelősségtudat díj nyertesét.

Az év női menedzsere

A szervezők és a támogatók egyaránt missziónak tekintik a nők nagyobb térnyerését a magyar üzleti életben, ezért idén először a legeredményesebb női menedzsernek is díjat adnak át.
A legeredményesebb menedzsernő megtalálásában a cégek véleménye és az objektív szempontok egyaránt szerepet játszanak. A TOP 200 soraiba tartozó vállalatok augusztus végéig küldhették meg jelöléseiket a díjra. A jelölési szakasz lezárását követően a Figyelő szerkesztősége a jelöltekből összeállított egy ötfős rövidített listát. Az öt jelölt közül a közönség választott meg az év női menedzserét a Figyelőből kivágható szavazólapokkal, illetve a FigyelőNet és a Top200 internetes oldalain leadható szavazatok segítségével.
A díj jelöltjei: Benczédi Mihályné, a Magyar Államvasutak Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Csíkné Dr. Kovács Klára, az Unilever Magyarország Kft. értékesítési és marketing igazgatója, Dr. Fehér Erzsébet, a Pannonplast Rt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Kelemen Irma, a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese és Dr. Szalay Dorottya, a UPC Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese.

A Gála meghívottai

A díjátadás mellett a Figyelő TOP 200 Gála célja, hogy lehetőséget teremtsen a legnagyobb magyar vállalatok döntéshozóinak arra, hogy informális környezetben találkozzanak egymással, illetve a politikai élet vezetőivel. A rendezvényen a legnagyobb külföldi befektetők, a bankok és gazdasági kamarák is képviseltetik magukat. Meghívást kapnak a kormány tagjai, az állami pénzügyi és gazdasági szervezetek döntéshozói is, valamint a Budapestre akkreditált diplomácia szervezetek vezetői.
Mindez azt is jelenti, hogy a találkozó sikerének az exkluzivitás is feltétele. A Figyelő Top 200 Gála zártkörű, vagyis a rendezvényre azok a cégek kaptak meghívást, amelyek valóban kiemelt szerepet játszanak a magyar üzleti életben.

A Gála előkészületei

A Figyelő TOP 200 Gála más szempontból is egyedülálló. A legnagyobb magyar cégek vezetői, valamint a gazdasági és politika élet szereplői idén először egy, a Budai Várban felállítandó sátorban adnak egymásnak randevút. A különleges 1200 négyzetméteres sátrat a Nemzeti Galéria Oroszlános udvarában állították fel. Hasonló sátrakban világszerte számos exkluzív rendezvényt tartanak, de Magyarországon hasonló gálarendezvényre még nem volt példa. A fűthető sátrat külön a TOP 200 Gálára gyártották. A 600 vendég kényelméről és szórakozásáról a helyszínen 220 közreműködő (fellépő, hostess, pincér és más szervező) gondoskodik.
A Gundel világhírű mesterszakácsa, Kalla Kálmán ebben az évben is egyedi kreációkkal készült a Gálára. A négyfogásos ünnepi vacsora összeállítása meglepetés, a különleges menüt a világon elsőként a rendezvény vendégeinek szolgálják fel. A menüsorban nemcsak a fogások váltják egymást: a vacsora alatt neves előadók élő jazz, latin és klasszikus háttérzenével gondoskodnak az ünnepi hangulatról.

Gazdaságtörténeti műkincsek megújítása
A TOP 200 Gála vendégei a XXI. század legsikeresebb magyar cégeit képviselik, akik az aktuális üzleti sikerek ünneplése mellett elődeik munkássága előtt is tisztelegni kívánnak. Ezért a Gála szervezői és támogatói úgy döntöttek, hogy a rendezvény bevételeiből a Budapesti Történeti Múzeum kritikus állapotban lévő gazdaság- és ipartörténeti műkincseinek restaurációját támogatják.
A kétmilliós adományból egy barokk céhes láda, egy közel kétszáz éves festett céhzászló és egy egyedülálló szerkezetű, XIX. századi lábasóra újulhat meg. A műkincsek rossz állapotban vannak, restaurálásukkal nemcsak a múzeum, hanem a nagyközönség is sokat nyer, hiszen a különleges tárgyakat állapotuk miatt eddig nem tudták kiállítani. A rekonstruálandó műkincsek jelképes emlékei az elmúlt évszázadok magyar gazdaságtörténetének. A támogatással adománnyal a kétszáz legsikeresebb magyar cég elődei teljesítménye előtt kíván fejet hajtani.

A Figyelő új tulajdonosa a TOP 200 között

A TOP200 Gála más szempontból is fontos rendezvény szervezője életében. A Figyelő és a TOP200 eddigi tulajdonosa lapkiadóként ezen a rendezvényen ünnepel utoljára együtt a legnagyobb magyar vállalatokkal. Mint ismeretes, a holland VNU 2000. július 20-án megállapodást írt alá a finn SanomaWSOY médiacsoporttal a VNU fogyasztói információs csoportjának, ennek részeként a TOP200 kiadójának, a VNU Budapest Lapkiadó Rt-nek a megvásárlásáról. A megállapodás várhatóan október elején érvénybe lép.
A SanomaWSOY Finnország vezető médiacsoportja és jegyzik a Helsinki Tőzsdén. 2000-ben éves nettó árbevétele meghaladta az 1,4 milliárd eurót. A vállalatnak 13,000 alkalmazottja van és öt üzletága a hír- és információszolgáltatáson kívül könyvekkel, tanulási módszerek közvetítésével és szórakoztató tevékenységgel is foglalkozik.

A Figyelő TOP200 Gála támogatói

A TOP200 Gála szervezői kiemelten fontosnak tartják, hogy a rendezvény minden tekintetben a 200 legsikeresebb magyar cég ünnepi rendezvénye legyen. Ez azt is jelenti, hogy a Gála költségeit nem a jegybevételek fedezik, hiszen a TOP200 körébe tartozó cégek vezetői és a meghívott vendégek tiszteletjeggyel vesznek részt az eseményen. Ezért a szponzorok nagylelkűsége nélkül nem valósulhatna meg a rendezvény.
A Figyelő és Gundel ebben az évben is neves hazai cégeket kért fel a Gála támogatójának. A támogatók sorában tanácsadócég, bank, ügyvédi iroda és sikeres nemzetközi vállalat egyaránt szerepel. A szervezők olyan szponzorokat kerestek, akik a pénzügyi támogatás mellett maguk is részt vesznek a rendezvény előkészítésében és céljainak kijelölésében. A szervezők és a támogatók közösen határozták el a legsikeresebb magyar női menedzser díjazását is.
Főszponzor: Accenture
Támogatók: Citibank Rt., Oppenheim és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Ügyvédi Iroda, Pantel Rt., SAP Hungary Kft., Shell Hungary Rt., Wallis Motor Kft
Kizárólagos média partner: RTL Klub, Info Rádió

A TOP 200 számokban

A magyar GDP 40%-a
A 200-as listán szereplő cégek termelik a magyar GDP meghatározó részét. Tavaly ez elérte a nemzeti össztermék 40%-át.

Több, mint 13 ezer milliárd forint bevétel
A 144 ezer kettős könyvelésű cég 32 ezer milliárd forint árbevételt ért el, ez 19 %-os növekedést jelent. A bevétel 42%-a a TOP 200 cégeknél realizálódott.

66 milliárdos átlagos bevétel
A kétszáz legnagyobb bevételt elérő cég átlagos bevétele 66 milliárd forint, egy évvel korábban ez az összeg még csak 53 milliárd forint volt. Tavalyelőtt a listát záró 13 milliárd forint bevételt ért el, 2000-ben már 16 milliárd forintos árbevételt kellett elérni a listára kerüléshez.

100 milliárdos élboly
A bűvös 100 milliárd forintos határt 27 vállalat lépte át 2000-ben. A lista első helyén szereplő cég árbevétele idén először lépte át a bűvös egybillió forintos határt.

438 ezer alkalmazott
2000-ben e cégeknél dolgozott a (kettős könyvelésű) magáncégeknél dolgozók több mint egyötöde. Ez közel húszezer fővel több az 1999-es dolgozói létszámnál.

5000 milliárd forint saját tőke
A kétszázak egy év alatt 16%-kal növelték saját vagyonukat, amely így meghaladja az 5000 milliárd forintot.

25%-os bevétel-növekedés
E cégek árbevételének növekedése gyorsuló tempót mutat. Tavaly ez a mutató 25%-os volt, miköz-ben az átlagos magyar cégek bevétel-növekedése csak 19%-ot tett ki.

4900 milliárd forintos kivitel
Az országos áruexport 63%-át e cégek képviselik: a kétszázak kivitele 4900 milliárd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik