(1FN) Bár a kereskedés második órájában már némi erősödést mutattak a vezető amerikai részvényindexek, a nap végére 7 százalékos mínusszal zárt a Dow Jones és a Nasdaq is. A vezető börzék indexei közel három éves mélypontjukra zuhantak az után, hogy a múlt hét keddi terrortámadást követően ismét megnyitották a kereskedést. A Dow 677 pontot (1-7,13 %) esett, így 8929 ponton zárta a napot (1megdöntve ezzel a tavalyi, 617 pontos esési rekordját). A Nasdaq sem úszta meg kisebb csökkenéssel: 115 ponttal (1-6,83 %) zárt múlt hétfői záróértéke alatt, így 1579 ponton fejezte be a napot. Egyedül a S&P index produkált csak kisebb zuhanást a maga 5 százalékával. Így mindhárom index elveszítette az 1998-as tőzsde-rally óta szerzett nyereségét. A legnagyobb veszteség a repülőgépgyártókat és a légitársaságokat érte: az US Airways 6,05 dollárt esett és 5,57 dolláron zárt, az American Airlines 11,7 dolláros gyengülés után 18, a Boeing pedig 7,66 dollárral gyengülve 35,8 dolláron zárta a kereskedést. Hasonló áresés sújtotta a biztosítási szektort is. A nap nyertesei a biztonsági technológiákat gyártó cégek voltak (1Raytheon, Northrop Grumman, Glaims Gold).
Teljes iparági elemzés a hétfői tőzsdenapról >>
Az európai tőzsdeindexek 2-3 százalékot erősödtek a nap folyamán, az ázsiai börzék azonban tovább folytatják az esést. Nemzetközi tőzsdeindexek >>
Ajánlott videó
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 03:38 Feczkó Tamás a Kecskemét elleni vereségről: Magunkat végeztük ki
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 05:00 Megválasztották az ország legjobb fermentált ételeit
- 16:20 HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást
- 16:07 Ókovács Szilveszter reagált a menesztése hírére
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
- 18:03 Bár Trump nem lesz a szavazólapon, mégis róla dönt Amerika – mi az a félidős választás, és most miért különösen fontos?
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
