Belföld

Kell egy hét együttlét

Nyolc évvel ezelőtt a címbeli szlogennel indította útjára Gerendai Károly és Müller Péter egyhetes kulturális rendezvényét. Azóta a Diákszigetből Pepsi Sziget Fesztivál lett, és vetekedik Európa más jelentős fesztiváljaival.

Kell egy hét együttlét 1Ma nyitja meg kapuját a világviszonylatban is kiemelkedő sztárokat és programokat felvonultató fesztivál, ahova a rendezők idén több mint 300 ezer látogatót várnak. A rendezvényt szervező Sziget Kft. idén majdnem 900 millió forinttal gazdálkodhatott – összehasonlításul: a tavalyi büdzsé “mindössze” 580 millió volt -, ezért idén 25 százalékkal többet fordítottak a programokra és az újításokra, a költségvetés harmadát.

A többletet három új, egyenként 2000 négyzetméteres, 5000 ember befogadására alkalmas, hangszigetelt sátor felállítására, és infrastrukturális fejlesztésekre költötték. Utóbbiak keretében kivilágították az erdei utakat, külön zuhanyozási lehetőséget és WC-ket telepítettek a mozgássérülteknek. A legtöbb pénzt, a büdzsé harminc százalékát a fellépők teszik zsebre.

Az idei költségvetés legnagyobb hányadát idén is a jegybevételek adják, de ez csökkent a büdzsén belül az elmúlt évekhez képest (idén először került ötven százalék alá). Amire nem kell költeni, az maga a helyszín. A Hajógyári szigetet – amely a III. kerületi önkormányzat használatában áll – ingyen bocsátják a fesztivál rendelkezésére.

A kerület önkormányzata pénzzel egyáltalán nem támogatja a rendezvényt, ráadásul a maga számára igencsak kedvező szerződést préselt ki a Sziget Kft.-től: míg a szervezőkre komoly kötelezettségeket ró – többek között nekik kell állniuk a környezet takarításának, az akusztikai vizsgálatoknak a költségeit is -, addig az önkormányzatot akár arra is feljogosítja, hogy súlyos esetben felfüggessze a rendezvényt. Szerencsére erre még nem került sor, bár kérdés, hogy a III. kerület polgármestere és a Sziget Kft. közötti súrlódások milyen hozzáállást váltanak ki idén a kerület vezetőjéből.

Emelkedő árak

Kell egy hét együttlét 2Bár a szigeti belépők ára az elmúlt években az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedtek, a Pepsi Sziget még mindig a legolcsóbb szórakozást kínálja a látogatóknak. Ha tekintetbe vesszük, hogy három átlagos magyar koncertjegy áráért egy hétig több mint 1000 programot láthatnak az érdeklődők, már nem is tűnik olyan soknak a 14 ezer forintos hetijegy (az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elővételben “mindössze” 10 ezer forintba került a hetijegy, de hát azon az időn már jóval túl vagyunk).

A napijegy ára 500 forinttal lett több, mint a tavalyi 2000 forintos belépő. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a napijegyek kelendőbbek, általában a külföldiek vásárolják meg előre egész heti belépőjüket – mindez azonban azzal is jár, hogy egy-két esős nap komoly pénzeket vesz ki a Sziget Kft. zsebéből.

Magát a vállalkozást azonban ez nem veszélyezteti: a cég már két éve megszabadult adósságaitól és a jegyeladásból származó összeg a szponzori támogatással kiegészítve már fedezi a fesztivál költségeit. Sőt a rendezők idén már 350 ezer nézővel és szerény nyereséggel számolnak. Számításaik minden bizonnyal beválnak, hiszen már a nyitás előtti este 20 ezer ember “kéredzkedett be” a szigetre.

Bár a sziget dinamikusan fejlődik és évről évre több látogatót vonz, eljöhet az az idő, amikor mindennap kiteszik a megtelt táblát, mivel hatvanezer embernél többet biztonsági okokból nem engedhetnek be.

Pepsi Sziget 2001: Mire, mennyit? Idén 900 millió forint van / volt a Sziget Kft. büdzséjében.

Nézzük a bevételeket…



• 40 százalékot adtak a szponzorok

• 7-8 százalékot tett ki az állami támogatások összege

• 3-4 százalékot a vendéglátás és

• 48 százalékra számítanak a jegyekből.

…és a kiadásokat.

• 30% a fellépőkre (a legdrágább a Run DMC és a Faithless volt)

• 27% a technikára

• 10% a reklámra és a PR-ra

• 10% a fél éves működési költségekre

• 7-8% a helyszíni szervezésre (biztonság, mentők, gyermekmegőrző)

• 4-5% szerzői jogok, karkötő

• 3% civilsziget

• 2% környezetvédelem

A múlt számokban

Diáksziget – 1993. augusztus 19-26.

Attól a pillanattól kezdve, hogy Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi fejéből kipattant az ötlet, mindössze öt hónap (!) telt el a megvalósításig. A rendezvény büdzséje akkor még csak 26 millió forint volt, ebből 3,2 millió forint állami és önkormányzati támogatásokból származott. Az eseményt plakátok hirdették országszerte, és a rövid kampány eredményeként 3200 hetijegy talált gazdára, a reklámokból pedig 3 millió forint folyt be. Összesen 43 ezren látogattak ki a szigetre, ahol 200 koncert, 80 film, 40 színházi előadás, számtalan játék és sportlehetőség várta a szórakozni vágyókat.

Eurowoodstock – 1994. augusztus 18-25.

25 évvel a woodstocki fesztivál után több korábbi fellépő is színpadra lép Budapesten. A fesztiválon üdvözölhettük többek között a Jethro Tullt, a Birds-öt, és a Blood, Swat and Tears-t. A sziget költségvetése egy év alatt megnégyszereződött, a rendezők már 110 millió forintból gazdálkodhattak, amiből immár 7,2 milliót tett ki az állami és önkormányzati támogatások összege. Ami pedig a reklámbevételeket illeti: ebben az évben ugrottak a legnagyobbat, több mint négyszer annyi folyt be – 12,6 millió forint -, mint az első évben. Több mint háromszorosára nőtt a látogatók száma is: 94-ben már 149 ezren voltak kíváncsiak a szigetes programokra. Ebben az évben elnyerték a világ egyetlen fesztiválminősítője, a Festival Welfare Service első díját is, amely a világ legjobb fesztiváljának jár.

Diáksziget – 1995. augusztus 17-24.

145 millió forint, 10 ezer eladott hetijegy, több mint 600 program és 173 ezer látogató, akiket több mint 4 ezer “alkalmazott” szolgált ki a sziget egy hete alatt. A hét nap alatt négy “második vonalbeli” külföldi sztár lépett fel.

Külföldön jobban támogatjákBár az idei büdzsé már 900 millióra rúg, a teljes költségvetésnek még mindig csak 7-8 százaléka biztosított állami keretekből. A hasonló volumenű európai fesztiválokat ugyanis ennél sokkal jelentősebb mértékben támogatja a kormány, van olyan francia fesztivál, ahol a költségek 65 százalékát biztosítják állami és önkormányzati pénzekből. A Pepsi Sziget költségvetése csak töredéke a hasonló nemzetközi fesztiválokénak, de ez elsősorban a jegyárak közötti jelentős különbségnek tudható be.

Pepsi Sziget – 1996. augusztus 14-20.

96-hoz kötődik a sziget átkeresztelése, ekkor lépett be a képbe a Pepsi, amellyel a rendezők hároméves főszponzori szerződést írtak alá. Ismét emelkedett a büdzsé, immár 180 millió forint állt a szervezők rendelkezésére, amiből már napi két világsztárra is futotta – többek között Slash, Iggy Pop, a Prodigy és a Therapy? is felléptek a szigeten. 14 ezer hetijegy kelt el, 30 százaléka külföldön, a szigetre látogatók száma 206 ezer.

Pepsi Sziget – 1997. augusztus 14-20.

200 millió forint a költségekre, amiből 18,5 millió terhelte az államot és az önkormányzatokat. 33,5 millió forint folyt be a reklámokból és az eladott hetijegyek száma elérte a 17 500-at. Ebben az évben már az MTV (nem a magyar, a music) is kíváncsi volt a rendezvényre, ami nem csoda hiszen ismét világsztárok léptek fel. A teljesség igénye nélkül: itt volt David Bowie, a Motörhead, a Rollins Band, a Chumbawamba és a Faith No More. A látogatók száma 260 ezer.

Pepsi sziget – 1998. augusztus 5-12.

290 millió a költségekre, az eladott hetijegyek 50 százaléka külföldön kelt el. Közel 800 program, a közelben lakók nyugalma érdekében az éjszakai koncerthelyszínek hangszigetelt sátrakba költöznek. A fellépő sztárok között voltak “ismétlők” is, mint a Chumbawamba vagy a Therapy?, de újoncként lépett fel a Green Day és a Boney M. A látogatók száma: 266 ezer fő.

Pepsi Sziget – 1999. augusztus 4-11.

Lejár a Pepsi szerződése, de nem lép új szereplő a porondra, a Sziget Kft. meghosszabbítja a szponzori szerződést újabb három évre. Immár 420 millió forintot költhetnek el a rendezők, amelyből 21,5 milliót áll az állam illetve az önkormányzatok. Ebben az évben mintegy 150 milliót vittek el a fellépők, 100 millió technikára, 68 millió pedig reklámra ment el. A “szigetmunkások” költsége 10 millióra rúgott, az egy évig tartó szervezés 24 millió forintba került. A programra kíváncsiakat 53 helyszín és 4528 fellépő várta, ráadásul a könnyűzenei programok mellett színházi és szabadegyetemi előadások is voltak. A fesztivál megítélése pedig jobb, mint valaha – ezt jelzi a látogatók számának emelkedése is, ebben az évben elérte a 297 ezret.

Pepsi Sziget – 2000. augusztus 2-9.

580 millió forintra nő a szigetre fordítható költségvetés, ami el is kel – újabb két nagy színpad a szigeten: Pall Mall Night Zone Party Sátor és Pannon Praktikum Világzenei Színpad. Több száz magyar fellépő mellett újabb és egyre több világsztár lép fel, többek között az Oasis, az Apollo 440, a Therapy?, a Chumbawamba, Suzanne Vega és a Clawfinger. Az állami és önkormányzati támogatások elérik az 58 millió forintot, a reklámbevételek pedig a 190 milliót. A hetijegyek 60 százaléka talál gazdára külföldön, és a sziget pozitív megítélését minden eddiginél jobban jelzi a látogatók száma: 324 ezer.

Statisztikai adatok az évek
tükrében
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
Összköltségvetés
(millió Ft)
26
110
145
180
200
290
420
580
Napijegyek ára (Ft)
300
300
500
700
800
1200
1500
2000
Hetijegyek elõvételes
ára (Ft)
1800
1800
2500
2800
5000
6000
7000
8000
Eladott hetijegyek száma
3200
8500
10.000
14.000
17.500
15.000
14.000
15.000
Látogatók száma
43.000
149.000
173.000
206.000
260.000
266.000
297.000
324.000
Forrás: Sziget Kft.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik