Belföld

Mi újság a Globus háza táján?

(MTI-eco) A Globus Konzervipari Rt. augusztus 2-án tartja közgyűlését - közölte a társaság csütörtökön a Magyar Tőkepiacban. A közgyűlési meghívó szerint a napirendi pontok között a Globus 2000. évi konszolidált éves beszámolójának ismertetése, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentése szerepel. A plénum dönt majd saját részvények vásárlásáról vagy értékesítéséről is. A Globus Konzervipari Rt. január végén közzétett gyorsjelentése szerint 2000-ben 1,974 milliárd forint konszolidált adózás előtti nyereséget ért el, ami 22,8 százalékkal haladja meg az 1999. évi nyereséget. A a cég árbevétele tavaly 30 százalékkal nőtt.A Globus június közepén közölte, hogy 355,2 millió forintos adózás előtti eredményt realizált idén az első öt hónapban, szemben a tavalyi év azonos időszakában kimutatott 246 millió forintos veszteséggel. Nettó árbevétele 7,95 milliárd forint volt január-májusban, 13,15 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az első öt havi adatok alapján a Globus várhatóan túlteljesíti idei tervezett eredményét. Június 27-én arról számolt be a cég, hogy 20 millió német márka értékű szerződést kötött egy nyugat-európai társasággal dobozos csemegekukorica szállítására Németországba, Belgiumba valamint Franciaországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik