(FN, MTI-Eco) A jugoszláv jegybank elnöke csütörtökön bejelentette, hogy nem értékelik le a dinárt az export élénkítése céljából. A Reuters által idézett Mladjan Dinkic hangsúlyozta, hogy nem változtatnak a dinár árfolyamán sem az import-, sem az export-, sem pedig más lobby nyomására. Az illetékes elismerte, hogy az exportőrök nyernének a leértékelés révén, de mint mondta: az új dinárárfolyam rögtön áremelkedést váltana ki a hazai piacon. Dinkic rámutatott arra is, hogy az ország jelenlegi gazdasági állapota egyelőre nem teszi lehetővé a dinár árfolyamának a teljes lebegtetését. Januárban 30 dinár/márka alapárfolyamon rögzítették a nemzeti valutát. A jegybanki vezető csütörtökön hivatalosan is bemutatta az új, az eddigi legnagyobb névértékű, 200 dináros (2,87 dollár) bankjegyet. A dinár árfolyama 1,5 százalékkal süllyedt tavaly október óta, mikor a reformerek vették át a jegybank vezetését a Milosevichez hű vezetéstől - jegyezte meg a hírügynökség.
Korábbi hír a dinárról >>
Devizaárfolyamok 1990 és 2000 között >>
Ajánlott videó
- 11:47 Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza
- 11:43 Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét
- 11:06 Magyar Péter: Az alakuló ülésen is fognak zenélni a sükösdi tamburás srácok
- 10:59 Udvardy Panna: Ha valaki el akarja rabolni az anyámat, az nem fedi fel, hogy mire készül és merre van
- 10:58 Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában
- 10:36 Meghalt a kitartás példaképe, Alex Zanardi
- 10:31 „A bizottság bizalmával és szakmai hitelével visszaéltek” – Both Miklós is lemondott az NKA-botrány miatt
- 10:11 Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét
- 10:06 „Minden szupi, szuper” – Hogyan javíthatnák ki a techóriások az MI torz valóságát?
- 09:40 Molnár Áron belsős NKA-s levelezést hozott nyilvánosságra
- 09:27 Menekülnek az orosz csapatok, feladták az észak-afrikai várost is
- 09:16 Önkívületben üvöltött a francia kommentátor a magyar kézis góljánál
- 09:13 Így változnak az Oscar-díj szabályai
- 09:07 24/7: A haza mindenek előtt, na meg az északi part
- 09:53 Ezt a módszert alig ismeri valaki, pedig így lehet hatékonyan védekezni a kullancsok ellen
- 08:59 A Rendszerbontó Nagykoncerten a heréjét fogdosó Eckü elmondta, miért orrolt meg Gulyás Gergelyre
- 20:44 Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be
- 10:11 Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét
- 09:27 Menekülnek az orosz csapatok, feladták az észak-afrikai várost is
- 08:03 Gyarmati Andrea: Amikor feladod, miért teszed?
- 21:00 „Azt hitték, hogy a kis Erzsike rég elhunyt” – fél évszázad után egyetlen Facebook-poszttal megtalálta a családját
- 21:48 Hankó Balázs a fideszes holdudvar kifizetéséről: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések
- 20:34 A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
- 09:16 Önkívületben üvöltött a francia kommentátor a magyar kézis góljánál
- 20:00 A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
