Belföld

Megbízhatósági vizsgálat

A megbízhatóság mérhető - állítja a Poliscope Detektív Iroda által bevezetett új szolgáltatás bevezetői Barabás Gábor és Bandula László, a cég vezetői.

A Poligraph Megbízhatósági Vizsgálat lényege, hogy bárki igénybe veheti, az igazság szolgáltatásban, a bűnüldözésben már ismert, s bevált, igazságmondást vizsgáló gépet.

A Poligraph segítségével teljes biztonsággal képet kaphatnak például arról, ha egy új dolgozót kívánnak valahol felvenni, van-e az illetőnek tartozása, mi volt az oka az eljövetelének az előző munkahelyéről, van-e kapcsolata a konkurens cégek valamelyikével, vagy van-e káros szenvedélye. A módszer nagy hatékonysággal alkalmazható az adott cégnél már ott dolgozóknál is. A vizsgálat természetesen szigorúan önkéntes és az adatvédelmi törvény betartásával végzik a Poliscope szakemberei.
Az eddigi tapasztalataik önmagukért beszélnek. Egy multi cégnél, ahol megrendelték ezt a szolgáltatást, minden hónapban négy-öt vizsgálatot tartanak. Senki nem tudja, hogy mikor kerül sorra, így három hónap alatt a belső lopások száma a korábbihoz viszonyítva 35 százalékra esett vissza, a megtakarítás több millió forint. Egy szállítással foglalkozó vállalatnál, a gépkocsik üzemanyag fogyasztása két hónap alatt 10 százalékkal csökkent a vizsgálat rendszeres bevezetésével. Lefüleltek munkahelyi szarkát, aki dolgozó társai és főnökei pénztárcáját dézsmálta rendszeresen. Egy nagyobb szálloda, a vendégek közvetlen közelében dolgozó szobaasszonyokat vizsgáltatta meg. Megtaláltak olyan belső embert, aki kizárólag amiatt helyezkedett el egy adott cégnél, hogy a megrendelők körét és a gyártott termék szigorúan védett receptjét kiszimatolja és ezt a konkurens cégnek kiadja.
Az egyik legmeglepőbb megrendelő egy fiatal pár volt, ők az esküvő előtt vizsgáltatták meg egymást, hogy mindenben igazat mondanak-e. A nászéjszaka igazolta a gépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik