Belföld

Egyre közelebb a Schengeni határokhoz

"Migráció és határrendészet" címmel rendezett szakmai konferenciát ma a budapesti Erzsébet Szállóban a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottsága, és az Alfred Mozer Alapítvány.

A tanácskozáson az előadások elemezték a XXI század elejének globalizációs kihívásait, és külön hangsúllyal szóltak a magyar menekültügyi és migrációs politika jellemzőiről, legfontosabb feladatairól.
A téma nemzetközi hasznosítható tapasztalatait a Holland Külügyminisztérium schengeni ügyvivője ismertette a konferencián tartott előadásában.
A szakmai konferenciát Danielisz Béla a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében külön hangsúllyal szólt arról a tényről, hogy a legutóbbi években megfigyelhető folyamat azt mutatja, hogy Budapest a migrációban cél és tranzit állomásként egyaránt meghatározó szereppel bír, emiatt is fontos, hogy a főváros önkormányzatának illetékes bizottsága illetve szakértői folyamatosan figyelemmel kísérjék a terület történéseit, és egyben hasznosítsák a nemzetközi tapasztalatokat is.

” A migráció a menekültügy és az ehhez kapcsolódó rendészeti problémák jelentős – és valóban mindennapos – feladatot jelentenek az önkormányzatok és jelesül a Budapesti önkormányzat számára is. Az elmúlt években több jelentős fejlesztés is megvalósult ezen a területen, például az állami forrásból felújított és korszerűsített ferihegyi közösségi szállás, illetve a Budapesti Határőr Igazgatóság Idegenrendészeti Szolgálatának létrehozása, amit a főváros 15 millió forinttal támogatott. Ezek a fejlesztések mind mind egy lépéssel közelebb vitték hazánkat a schengeni egyezményhez.” – mondta el köszöntőjében Danielisz Béla a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke.

A szakmai konferencián a témakör állami vezetői áttekintést adtak az elmúlt évek eredményeiről, a jelenlegi helyzet feladatairól, és az elkövetkezendő időszakban elvégzendő munkákról. “Magyarország menekültügyi és migrációs politikája” címmel Dr. Felkai László a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára elemezte a magyar sajátosságokat, és egyben vázolta a továbblépés főbb irányait is. A téma szakmai vonatkozásairól – a magyar határforgalom – ellenőrzési rendszerről, annak fejlesztési irányairól, tekintettel a schengeni normákra Béndek József hőr. vezérőrnagy a Határőrség Országos Parancsnoka adott tájékoztatást. Vázolta azokat a szükséges informatikai fejlesztéseket is amelyek rendszerbe állításával hazánk csatlakozni tud a Schengeni Információs Rendszerhez, és képessé válik az új követelményeknek megfelelő határregisztrációs rendszer működtetésére.

A schengeni folyamat előmenetelének fontos feltétele az Európai Uniós jogharmonizáció sikeres folytatása és lehetséges gyorsítása. Ennek részleteit Dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő, volt igazságügy miniszter tekintette át előadásában.

A konferencia a nemzetközi tapasztalatokkal is foglalkozott. A Holland Külügyminisztérium schengeni ügyvivője Gerrit Jan van Oven a schengeni tagállamok migrációs és idegenrendészeti gyakorlatára, s e gyakorlat eredményeinek bemutatására koncentrált előadásában.

További információ:
Danielisz Béla, Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottsága elnöke, Tel: 327-1136

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik