Belföld

Hazai UMTS kilátások

Talán már az idén versenyre kell kelniük a magyar távközlési társaságoknak az európai ágazatot eladósodottságba döntő harmadikgenerációs mobilszolgáltatásra jogosító engedélyekért.

Stumpf István kancelláriaminiszter megszédülhetett attól, amit az Info 2001 kiállításon látott. A magyar távközlési cégek vezetői legalábbis bíznak benne, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) első embere csak azért foglalt állást a harmadikgenerációs mobiltelefon-rendszerek gyors meghonosítása mellett, mert nem tudott szabadulni a legnagyobb mobiltelefonrendszer-szállító UMTS demonstrációjának hatása alól. Akárhogy is, az első kísérleti 3G-s telefonhívás néhány nappal ezelőtti lebonyolításakor a kancelláriaminiszter nem tartotta kizártnak azt sem, hogy az új telefonrendszerek kiépítését megelőző pályázatokat a kormány már az ősszel kiírja.

Hazai UMTS kilátások 1Vitatott kérdés tehát, hogy a miniszter új kormányzati elhatározást ismertetett, vagy csak saját vágyait öntötte szavakba. A gyökeresen új menetrend lehetősége azonban a hazai távközlési szolgáltatók menedzseri köreiben nem aratott osztatlan sikert. Igaz, nemtetszésüknek csupán kevesen mernek hangot adni. A két legnagyobb hazai rádiótelefon-szolgáltatónál néhány hónapja még úgy vélték: a UMTS-licencek iránt a kormány 2002 előtt nem számíthat komoly érdeklődésre.

Korai öröm

“Nem eszik olyan forrón a kását” – véli Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója, aki, talán egyedüliként, egyenesen beszél. Úgy tartja: mielőtt lépéseket tenne a UMTS-engedélyek pályáztatásának megindítására, a kormány be fogja látni, hogy egyelőre korai a 3G rendszerek magyarországi kiépítése. Részben azért, mert hiányoznak a szolgáltatások beindításának technológiai feltételei.

“A piaci feltételek sincsenek meg az UMTS kiépítéséhez” – ismerteti a másik nyomós érvet a Matáv elnök-vezérigazgatója. A 3G szolgáltatások iránt nem mutatható ki a beindításukhoz szükséges tekintélyes beruházásokat alátámasztó előfizetői érdeklődés. Emellett az sem mellékes, hogy a Matáv-csoport szakértői szerint a várható licencdíjak és az új hálózatok kiépítésének költsége még a legnagyobb távközlési cégek lehetőségeit is meghaladják.

Magyar tenderkiírás a mérlegen Mellette:



•Költségvetési bevételek reménye

•Az információs társadalom ígérete

Ellene:

•Nemzetközi kudarcok

•Hiányzó technológia

•Távközlési cégek pénzügyi nehézségei

•Piaci feltételek hiánya

•Meglévő mobiltelefon-technológiák lehetőségeinek kihasználatlansága

Pénzről van szó

Alapvetően más lenne a helyzet, ha olyan döntés születne, hogy az új koncessziókat szerény díj ellenében meg lehet szerezni. “Az UMTS-licencek fogadtatása végül is kizárólag a kormány által megszabott konkrét feltételrendszertől függ majd” – fogalmaz Straub Elek.

Fontos szempont az is, hogy nem szabad a szolgáltatókat rövid időn belül végrehajtandó drága beruházásokra kötelezni. Ha viszont a kormányzati elképzelésekben a külföldi UMTS-licencekért indított versenytárgyalásokon elért rendkívüli árbevételek megismétlése szerepel magyar viszonyokra adaptálva, akkor biztosan nem lesz tolongás a licitálásnál.

Álmodozók

Független távközlési szakértők a UMTS-engedélyek 2001-es magyarországi kiadásával kapcsolatos elképzeléseket álmodozásnak tartják. Véleményüket elsősorban arra alapozzák, hogy a 3G-s koncessziók megszerzését az európai országok legnagyobb távközlési szolgáltatói keserű kudarcként élték meg.

A távközlési szakértők pesszimizmusát táplálja az is, hogy a hazai szolgáltatók még a meglévő technológiák adta lehetőségeket sem merítették ki. A második generációként (2G) számon tartott GSM- rendszerekből a “két és feledik generáció” néven emlegetett GPRS- hálózatok kiépítése még nem fejeződött be. A következő állomást megtestesítő EDGE-hálózatokról (enhanced data rates for GSM evolution – a GPRS-nél akár ötször gyorsabb csomagkapcsolt szolgáltatás) pedig egyelőre legfeljebb elméleti fejtegetéseket hallani.

Az elemzők úgy vélik: ha a kormány valóban az idén akarja kiírni a UMTS-licencek pályázatát, csupán akkor járhat sikerrel, ha olcsón adja az egyszeri engedélyeket, a folyamatos koncessziós díjakat pedig a szolgáltatók majdani árbevételéhez igazítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik