(VG) Az idén drasztikusan megemelt minimálbér többletköltségei miatt nehéz helyzetbe került cégek várhatóan támogatást kapnak a munkaerő-piaci alapból. A munkaadói és munkavállalói szervezetek szükségesnek tartják a kompenzációt, ám többségük az MKIK által javasolt kritériumokat nem fogadja el. Kevésnek tartják azt az egymilliárd forintos keretet is, amelyet a GM e célra szán. A munkaadók és a munkavállalók is vitatják azokat a kritériumokat, amelyeknek meg kell felelni ahhoz, hogy pályázni lehessen a munkaerő-piaci alap támogatására, a minimálbér-emelés hatásainak enyhítésére. Ennek mértéke a munkaerőre rakódó költségnövekmény 25-75 százaléka lenne -- ebben állapodott meg a Gazdasági Minisztérium (GM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Az állami segítség vissza nem térítendő támogatás lenne, és január elsejéig visszamenőleg kaphatnák meg a vállalkozások. A megállapodás szerint a támogatásra pályázniuk kellene a cégeknek. A GM és az MKIK azt javasolta, hogy az elbírálásnál élvezzenek előnyt a 10 százalék feletti munkanélküliségi rátájú megyék és a 20 fő feletti vállalkozások. Emellett bizonyos iparágak, amelyeket a legjobban sújtott a minimálbér-emelés - például a textil- vagy bőriparban tevékenykedő cégek -, szintén eséllyel pályázhatnának.Részletek a Világgazdaságban! >>>
Ajánlott videó
- 00:00 A felfázás megelőzésével is tehetünk a „csendes járvány” terjedése ellen (x)
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 21:45 III. Károly brit király elérte: Trump eltörli a skót whiskyt sújtó vámokat
- 21:39 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 30.
- 21:32 Elek Gábor csapata brutális KO-t mért ellenfelére
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 20:45 Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
- 20:16 Világklasszisa nélkül is heroikus győzelmet aratott a Veszprém a BL-negyeddöntőben
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 15:11 Czutor Zoltán az NKA-támogatásokról: A nyilvános kollégium volt a látványpékség, a háttérben meg tízszer annyit szétosztottak a csókosoknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
