Vagy negyedszázadon át nagyobb megbicsaklások nélkül hajtotta előre az információs ipar (látszólag) töretlen fejlődése a világ legnagyobb gazdasági gépezetét, az amerikait. Sokan, főleg ők maguk, ebben szerepet tulajdonítottak “az elnöknek”, meg a Fed elnökének és néhány más személynek, akik a lényeget tekintve bizonyosan epizodisták voltak a nagy előadásban. Neumann János, Robert Kahn (TCP-IP – hallottak már erről?), Vinton Cerf (internet), Bill Gates és még néhányan egyenként is maradandóbbat alkottak a fejlődés hajtóerőinek előállítása tekintetében, mint az előbb említett urak együttvéve. Főleg az internetnek mintegy tíz évvel ezelőtti teljes kommercializálása óta gondoljuk úgy, hogy a fejlődésben csak rekord rekordot követhet, minden régi gyakorlat, elv, szabály, értékrend megdől, “e-ufóriában” nézzük az írástudóság újrafogalmazását, már elfogadjuk a gyerekeinktől, hogy “ők ezt jobban tudják”, e-újságból e-tőzsdézünk, aztán pedig rácsodálkozunk arra, hogy megzökkent az e-száguldás. És mindez akkor történik, amikor végre azt hittük már, hogy társutasok lettünk a rohanó fejlődésben. Nem értjük, hogy itt vége van-e a sínnek, vagy csak kavics került a kerekek alá.
Az infokommunikációs ipar, különösen az internetre alapozott tartalomipar fejlődési kilátásait szakértők, befektetők, bankárok, vállalkozók igen magasra értékelték. Masszívan veszteségtermelő “dotcom” cégek a bevételeik sokszorosáért cseréltek gazdát, a hitelezők bizalma megingathatatlannak látszott, ajánlották a pénzt a gyors és sikeres megforgatás reményében, a várakozások csillagászati részvényértékeket és tőzsdei mutatókat eredményeztek. Az e-gazdaság töretlen térhódításának minden eszköze adott. Belátható, hogy a megfogható tárgyakkal manipuláló valós gazdasághoz képest a személyek, tárgyak, rendszerek, anyagi folyamatok informatizált leképezései, ez az új dematerializált e-világ számtalan előnyt kínál. Öszszezsugorodik tér és idő, globális ügyletek köttetnek másodpercek alatt, információ-tárházak nyílnak meg előttünk, otthonról dolgozhatunk, képernyőről vásárolunk. Az elektronikus világban kikapcsolhatók a közvetítők (lásd dezintermediáció), minden olcsóbb és hatékonyabb lesz.
EGYÜTTÉLÉS. Mégis kipukkadt a dotcom lufi. Alapvetően azért, mert a fejlődés parttalanságában érdekelt fentebb említettek talán el is hitték, de mindenesetre tökéletesen elhitették a kevésbé beavatott kívülállókkal, hogy ez mindenkinek jó, mindenki ezt akarja, a valós világot gyorsan kiváltja az informatizált virtuális világ. Valójában nem is sokat tévedtek. Hiba csak abban van, hogy nem (elég) gyorsan, és hogy nem váltja ki. A gép gyors, a háló egyre gyorsabb, az ember-gép rendszer olajozottan működik… ha olyan az ember. Azonban a tömegesítés színtere, a társadalom-ember-háló-gép-alkalmazás-tartalom rendszer legalább egyik eleme, a társadalom távolról sem kész az áttörés befogadására. A gyors és nagy váltás helyett az anyagi és az informatizált világ harmonikus együttélésére, az e-világ fokozatos térnyerésére kell felkészülnünk, ahol megmarad az emberi érintés, az élő madárhang, a baráti kacsintásban kifejezett biztatás és a frissen sült túrósbatyu illatának leképezhetetlen értéke. A jámbor átlagember még nem vevő mindenre, ami lehetséges az e-világban. A kínálat nem is neki készült: azt inkább egy idealizált e-fogyasztóra szabták, aki aláveti magát a technológusok és a megtérülésre vágyó befektetők elvárásainak akik a lufit felfújták. A vak ember most még nem akar átmenni az utca túlsó oldalára, ahol a mindent látó e-szemüveget kínálják. Húzták-vonták a segítői, de nem ment át. Át fog menni, ha kivárják, míg át akar menni, akkor is csak segítséggel, meg amikor olyan lesz az e-szemüveg, amivel mindenki többet lát.
PIACI HISZTÉRIA. Jó lenne, ha ennyivel megúsznánk! A dotcom cégek mély válsága csak előfutára volt egy átfogó infokommunikációs ipari recessziónak. Ebben már a nyugat-európai kormányok is szerepet vállaltak, amennyiben kincstári érdekektől vezérelve aukcióra vitték a harmadikgenerációs mobil frekvenciákat. Éppen egy éve, hogy a brit aukciót a 34 milliárd amerikai dolláros kincstári bevétellel még nagy sikernek könyvelték el. Öt cég vállalta a szép summa befizetését. Az augusztusi német árverés még nagyobb “sikert” hozott, ott hat cég összesen mintegy 47 milliárd dollárral tartotta érdemesnek honorálni a kormány által felkínált lehetőséget. Akkor már többen ráncolták a homlokukat: hová vezet ez? Októberben az öt olasz licencért 12 milliárdot fizettek, az öt hollandiai koncesszió 2,5 milliárd dollárt ért. A Nyugat-Európában e “papírdarabokra” tett közel 100 milliárd dolláros kötelezettségvállalás gyorsan pánikhoz vezetett. Szakértők hamar “rájöttek”, hogy a szélessávú, harmadikgenerációs mobil szabványnak, az UMTS-nek talán nincs is olyan nagy piaca, mint azt gondolták. A berendezések pedig bizonyosan nem lesznek bevethető állapotban az elképzelt kereskedelmi start idejére: tiszta csőd ez az egész… Sok pályázó cég katasztrofálisan eladósodott, a technológiai tőzsde zuhanni kezdett, a bankok tartózkodóvá váltak a szektorral szemben. Az egy évvel korábbi feltétlen optimizmus egy alig megmagyarázható, parttalan borúlátásba csapott át. A piacok viselkedése szinte hisztérikus, a túlreagálás jeleit is mutatja. A száguldó infokommunikációs expresszvonat hullámvasúttá vált, ami egyre csak lefelé robog. Pedig a The Strategis Group becslése szerint a legfejlettebb 15 európai országban 2002-ben 3 millió, míg 2007-ben 86 millió UMTS-előfizető várható. Egyéves csúszás esetén is döbbenetes fejlődést sejtetnek a számok. Ami ennél is fontosabb: ez nem telefon! Ez egy nagysebességű, digitális, mobil kommunikációs eszköz, amely az internet és a GSM ötvözésével gyökeresen átformálja az életünket, munkavégzési feltételeinket, hatalmas hálózati sávszélesség igényt állít elő, mindenhol elérhetővé tesz bármilyen információt és szolgáltatást. Erre a médiára a tömegessége és az univerzalitása miatt érdemes lesz tartalmi és szolgáltatási kínálatot fejleszteni, úgy, hogy az a vak ember mindentlátó szemüvegévé váljék.
BIZALOMHIÁNY. UMTS-ügyben tehát a kocka el van vetve, azaz a költekezés mint első szakasz megtörténte – a százmilliárd dolláros befektetés nyomatékával – kikényszeríti a második szakaszt, a hálózatok megépítését. További mintegy 125 milliárd dollárért. Okos emberek kiszámították, hogy az UMTS-re elköltendő összesen 225 milliárd dollárért minden nyugat-európai otthonba bevezethető lenne az optikai kábel. Ezzel megvalósíthatók lennének az olcsó multimédia szolgáltatások, távmunka és távtanulás, ingyenes európai távhívás, szélessávú internethasználat, s elérhető lenne az öreg kontinens mindezzel járó óriási globális versenyelőnye. Nagy csábítás… Csak most pénz nincs rá. Pontosabban: pénz esetleg lehetne is, de a bizalom most krónikusan hiánycikk. Jelenleg a bizonyítás és a befektetői, valamint a hitelezői bizalom visszaszerzésének az időszaka következik. Ha az UMTS-ügylet sikeres lesz – s miért ne lenne -, akkor meglesz a bizalom az újabb nagy dobás indításához. Másik 225 milliárd dollárból. Addig is van megfelelő átmeneti megoldás: ADSL-nek hívják. Sokkal kevesebbe kerül, jórészt meglévő erőforrásokra épül. Azaz nem igazán épül, mert az előfizetői hurok felbontása a legerősebb nyugat-európai távközlési hatóságoknak is csak araszolgatva sikerül. Bár már mi is araszolnánk…Ha valahol, akkor az utolsó monopólium, a helyi elérési kizárólagosság lebontásánál szükséges a határozott törvény és az erős távközlési hatóság. Bízom abban, hogy errefelé haladunk.
Ma Magyarországon stagnál a fogyasztói internetszolgáltatások fejlődése még akkor is, ha a nemrég piacra lépett két ingyenes szolgáltató jelentős számú regisztrált és ténylegesen aktív ügyfelet szerzett. Az ingyeneseknél a használat fő korlátja a telefonszolgáltatók által szedett elérési tarifa. Vajon mikor lépnek a telefonszolgáltatók, vagy mikor lépnek az internetszolgáltatók? Ez utóbbiak jó eséllyel fordulhatnának a versenyhatósághoz. Egy megállapodás – akár peren kívül is – mindenkinek jó lehetne, legfőképp a fogyasztónak.
Az igényesebbek sem törhetnek át a telefonos barikádon: az ADSL mint a tömeges, olcsó, nagysebességű internetelérés rövid távon legjobb lehetősége nálunk nem elterjedt, nem igazán olcsó, s kedvező nagykereskedelmi feltételekkel nem áll a társszolgáltatók rendelkezésére. Ez az a terület, ahol a hírközlési törvény igazán sokat tehet a hazai internethasználat nemzetközi mércével mért felzárkóztatása érdekében.
A magyar piacon is pezseg az élet. Több cég tulajdonost vált. Nem látszanak az új szereplők, azok egymásközti viszonyai, stratégiáik és képességeik. Súlyos érdekek csapnak össze a távközlési piac liberalizációja körül. Itt is el lehet érni olyan győzelmet, ami felér egy vereséggel. Nálunk is van baj, nálunk is baj van. A nyugat-európai gondok is “begyűrűznek”, magunk is előállítunk magunknak nem kevés nehézséget.
És akkor most mit tegyünk? Semmit, just business as usual! Megértjük lassan, hogy a mi üzletünk is egyfajta hullámvasút. Tudjuk, hogy igen magasra megyünk vele, de a hullámvölgyek még a beszálló állomásnál is lejjebb vannak. Aki ebben a pillanatban tekint az utazókra, azt gondolná, hogy visszafelé mennek, pedig csupán arról van szó, hogy a felfelé vezető utat is meg-megszakítják lefelé menő szakaszok, amitől a lényeg nem változik. A lényeg pedig az, hogy évente a világ minden egyes lakójára vetítve mintegy 250 megabájtnyi információ keletkezik a Földön. Ennek a mennyiségnek a felét videoszalagokra írjuk. Ráadásul az öszszes új információ többsége ma már eleve digitális formában áll elő, s a digitális formában előállt és valamely digitális médián rögzített információ mennyisége növekszik a leggyorsabban. Az egyik hajtóerő a digitális képi információ előállításának demokratizálása.
TOVÁBB ELŐRE. Az e-mozdony a világ legerősebb mozdonya. Tudja ezt Patricia Russo is, a filmjeiről híres Kodak új vezére: a termékválaszték gyorsított digitálisra fordításában keresi a rapid javulást a cég bevételi és profitkilátásaiban. Globális optikai kábelhiány van, mert sokan tudják, hogy az építkezés egy pillanatra sem állhat meg: aki lejtmenetben gyorsít, könnyebben mássza meg a következő emelkedőt. Számítások szerint 2001 elején 332 millió internetfelhasználó volt a világon, s 2006 végéig ez a szám 932 millióra nő. Lehet, hogy nem addigra, s nem annyi lesz. A gyors folyamatok nehezen prognosztizálhatók. A gyors és megtorpanó, majd nekilóduló folyamatok még nehezebben. Sem a dotcom-, sem az UMTS-baki nem volt betervezve… Mégis tudjuk, látjuk, hogy megyünk előre. Tudjuk mind: egyre magasabbra jutunk, s az e-vasúton lejtmenetben sincs kiszállás.
