(MTI) A kormányának kötelessége a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjellátás garantálása - jelentette ki Orbán Viktor szerda reggeli rádióinterjújában. Szerinte a magánnyugdíj-pénztárak veszélybe sodorták a jelenlegi ellátásokat azzal, hogy az átlépők járulékukát (hat százalékot)elviszik de a rokkantnyugdíjak és az özvegyi nyugdíjak terhét nem vállalják át. Orbán bejelentette, hogy júniusban nyilvánosságra hozzák új elképzeléseiket, amelyek szerint a költségvetésnek kellene fizetnie a szociális alapú térítéseket. Megemlítette azt is, hogy számításokat végeznek arról, milyen teherrel járna az állam számára, ha nem kéne adózniuk ellátásuk után a magánpiacon munkát vállaló nyugdíjasoknak. A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrész-törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági vétó kapcsán a kormányfő elmondta: mindenképpen orvosolni fogják azt a társadalmi igazságtalanságot, amelyet részben a szocializmus idején, részben a rendszerváltás első éveiben hozott rossz törvények együttesen okoztak.
Ajánlott videó
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 20:22 Több tízmilliós online csalás: 100 ezerért működött közre a gyanúsított
- 20:09 Budapestről jelentkezett be Kiefer Sutherland, meglepte, hogy Buda és Pest régen külön volt
- 20:06 Itt a fordulat: Szalah a pályán búcsúzhat el a Liverpool-szurkolóktól
- 19:41 25 milliárd dollárt költött eddig Amerika az Irán elleni háborúra
- 19:33 Kirúgott edzőt ritkán búcsúztatnak ekkora rajongással
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 19:02 Három növény mellé ültetve lesz igazán látványos a leander
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 11:06 Baka András: Ilyen csak egyszer történt, amikor a náci Németország elfoglalta Hollandiát
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 10:03 Peller Anna és Peller Mariann is otthagyják az RTL Reggelit
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
