Belföld

A dunaferr múltja és jövője

24.hu
24.hu

2001. 04. 13. 08:30

(FN, NSZ) A Dunaferrnek 7-9 milliárd forintos tőkebevonásra lenne szüksége - jelentette ki Tóth László vezérigazgató csütörtökön az Országgyűlés gazdasági bizottságának ipari és kereskedelmi albizottsági ülésén. A dunaújvárosi kihelyezett ülésen a politikusok tájékozódtak az elmúlt három hónap történéseiről, valamint arról is információkat gyűjtöttek, hogy mi várható a jövőben. A vezérigazgató elmondta, hogy a vállalatcsoport tavaly 7,3 milliárd forintos nyereséget ért el, és elkészült az új üzleti terv is, amely erre az évre 3,3 milliárd forint veszteséget jósol, ellentétben a korábban vélt nagyobb számoktól. Ezt a javaslatot kell elfogadnia az ÁPV Rt. igazgatóságának. Kijelentette, hogy egyetlen embert sem akarnak elbocsátani, de átcsoportosítások lesznek a vállalaton belül. Saját véleménye szerint mintegy négyezer emberrel több dolgozik a cégnél, mint amennyire szükség volna, ezért új munkaterületeket kívánnak létrehozni. A következő 3-4 évben a 400 hektáros területen új üzemeket akarnak kialakítani a meglévő infrastruktúra és szakértelem felhasználásával.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.