(MTI-eco) A hazai vállalkozások kedvezően ítélik meg idei kilátásaikat, ám optimizmusuk kissé csökkent tavaly óta - legalábbis a GKI Rt. és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége együttműködésével készített felmérés szerint. A megkérdezett vállalkozások négy-öt százalékos termelésnövekedéssel, tíz százalék körüli inflációval és 13 százalékos beruházás-bővüléssel számolnak az idén. A felmérés szerint az export továbbra is gyorsan nő, ám bővülési üteme nem éri el a tavalyit. Kiderült az is, hogy a vállalkozások 2001-ben a belföldi felhasználás növekedésére számítanak, különösen igaz ez a feldolgozó-, építőipari és a hírközlési cégekre. Legpesszimistábban az agrárvállalkozások ítélték meg kilátásaikat, a már tavaly is drámaian alacsony beruházási ütem további csökkenését prognosztizálták. Kedvezőek voltak viszont a beruházási bővülésre adott vállalkozói válaszok, amelyek a GKI 11 százalékos prognózisát is meghaladták - az optimizmus oka a kutatók szerint a vállalkozások tavalyi jövedelmezősége. A megkérdezettek az idén 2-3 százalékos reálkereset-növekedésre és a foglalkoztatottság enyhe bővülésére számítanak. Kvalifikált, szakképzett munkaerőből a vállalkozások többet is tudnának foglalkoztatni, míg a szakképesítéssel nem rendelkező dolgozóik egy része elbocsátásra is számíthat. Széles Gábor, a szövetség elnöke a Gazdasági Tanács növekvő szerepére hívta fel a figyelmet. Komoly előrelépésnek tartotta a tanácsmunkájában, hogy a kormány elfogadva a szövetség korábbi javaslatát egy stratégiai és operatív bizottság létrehozását kezdeményezte. Ezt az MGYOSZ elnöksége szerdán elfogadta, így a bizottságok júniusban megkezdhetik munkájukat.
Ajánlott videó
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 18:43 Füst miatt lezárták az M2-es metró Keleti pályaudvari állomását
- 18:25 Hogyan hozza haza Magyar Péter az uniós pénzeket?
- 18:01 Két kamion ütközött az M5-ön, áll a forgalom
- 17:43 Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra
- 17:31 Fél idényre szóló eltiltást kapott a focikapus, aki leütötte az ellenfél játékosát
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 16:37 Hétvégén beköszönt a nyár, vasárnap 27 fok is lehet
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 16:24 1900 éves, ritka szuvenírt fedeztek fel Spanyolországban
- 16:11 Mit sportolt A Szikla vagy Burt Reynolds? – sportolók a filmvásznon kvíz II.
- 16:09 Hónapos késések, előleg-visszatartás: számos ügyfélnek meggyűlt a baja egy bútoráruházzal
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 10:15 Belőttek az ablakon keresztül a solymári óvoda egyik csoportszobájába
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 05:55 Eltűnt a Fidesz a városokból, 13 ezer fős a legnagyobb település, amelyet Orbánék meg tudtak tartani
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 07:34 Medián: A választás után máris egyre többen tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra
- 12:22 A DK sajtósa körüzenetben jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a párt, a DK szerint csak félreérthetően fogalmazott
- 07:00 Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
