(FN, Napi) A Graphisoft ma nyilvánosságra hozta 2000. évi auditált eredményeit, amelyek a várakozásoknak és a korábban tervezettekkel összhangban van . A társaság összárbevétele a tavalyi évben 31,9 millió eurót, a nettó nyereség 4,3 millió eurót, az egy részvényre jutó hozam pedig 0,41 eurót tett ki. Ugyanezek a számok 1999-ben 25,7 milliós, 5,6 milliós, illetve 0,52 eurós értéket mutattak. A 2000 negyedik negyedéves eredményeket negatívan befolyásoló tényezők 2001 első negyedében is éreztették hatásukat, ezért a társaság ebben az időszakban a tavalyi évhez viszonyítva a bevételek 20 százalékos csökkenésével és veszteséggel számol. A társaság vezetésének megítélése szerint a csökkenést az építőipar folytatódó lassulásának a Graphisoft legfontosabb piacaira gyakorolt hatása, valamint az informatikai beruházások általános világméretű lassulása okozza. Az ArchiCAD verzióváltásának ciklusa szintén kedvezőtlenül hat az első negyedév eredményeire, mivel a felhasználók vásárlásaikat elhalasztották a 2001 késő tavaszán megjelenő új verzióra várva.
A megváltozott körülményekre tekintettel a társaság 2001-ben átszervezési és költségcsökkentési intézkedéseket foganatosított. Erről a cég a május 10-én megjelenő első negyedéves jelentésben ad bővebb tájékoztatást. A Graphisoft 2001-ben a nyereségesség fenntartásával és a bevételek mérsékelt növekedésével számol.
Ajánlott videó
- 19:14 Meghalt Tóth Tihamér Jenő film- és adásrendező
- 18:56 Meggyilkoltak egy fiatal kismamát Kolumbiában, elrabolták a meg nem született gyermekét
- 18:46 A hamburgi döntőben sem tört meg a magyar női teniszezők 2018 óta tartó szomorú sorozata
- 18:37 A Mi Hazánk Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak
- 17:57 210 méteres hajóval kötötték össze Európát és Amerikát
- 17:51 Őrült nagy gól is kellett az egy órát 10 emberrel focizó Vasas Győr elleni bravúrjához
- 17:46 Nyolc hónap után visszatért a bolygónkra a három űrhajós
- 17:30 Meteocunami: Tíz nap alatt a harmadik megdöbbentő szintemelkedés öntötte el Stari Grad rakpartját
- 17:14 Heves orosz rakéta- és dróncsapások érték Ukrajnát, halálos áldozat is van
- 16:59 Ferenczi István: A fotókon úgy néztem ki, mint egy Dunába fulladt ember, akit két hét után kidob a víz
- 16:50 Norris a Hungaroringen aratta idei első futamgyőzelmét
- 16:35 Hatos lottó: itt vannak a július 26-i nyerőszámok
- 16:34 29 ember sebesült meg a berlini Pride elleni támadásban, iszlamista terrortámadásként kezelik
- 16:15 Ryan Gosling-féle Szellemlovassal gazdagodik a Marvel-univerzum
- 15:57 Magyar Péter elárulta, kinek drukkolt a Forma–1-ben
- 10:36 Szoboszlai óriási góllal indította az idényt
- 15:57 Magyar Péter elárulta, kinek drukkolt a Forma–1-ben
- 11:22 Joshua sokkoló kezdés után, a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét
- 16:34 29 ember sebesült meg a berlini Pride elleni támadásban, iszlamista terrortámadásként kezelik
- 10:46 Tilos volt az idősek otthonában az alkoholfogyasztás, de egy nő harcolt a bulizáshoz való jogáért
- 12:47 Leleplezte magát a kanadai politikus: a chatbot bevezetőjét is felolvasta a parlamenti beszédében
- 15:27 Jön a hőség
- 06:00 Egy éve ilyenkor: közel kétezer palackot váltott vissza egy baranyai pár, amiket vissza sem lehetett volna
- 17:30 Meteocunami: Tíz nap alatt a harmadik megdöbbentő szintemelkedés öntötte el Stari Grad rakpartját
- 08:33 Kimászott a pécsi gyerekotthon ablakán, lezuhant a 14 éves lány
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
