(FN) A japán kereskedelmi bankok kamatmentesen vehetnek fel egynapos hiteleket a jegybanktól. A japán jegybank hétfőn visszatért az úgynevezett zérókamat-politikához. A szigetország pénzügyi vezetése már több mint egy évtizede probálkozik azzal, hogy a gazdaságot növekedési pályára állítsa. Ennek egyik eszköze az irányadó kamatláb csökkentése volt. A mostani lépés azonban elsősorban nem a gazdaság motorjának felpörgetését szolgálja, igaz közvetetten mégiscsak erről van szó. A döntéshozók szeme előtt ezúttal az legbegett, hogy enyhítsék a kereskedelmi bankok nyomasztó adósságterhét. A nullakamat-politika mindaddig fennmarad, amíg a fogyasztói árak az elmúlt kétévi csökkenés után el nem indulnak fölfelé. A japán kormány legutóbb hivatalosan is elismerte a deflációt mint a gazdaságot fenyegető egyik legnagyobb kockázatot. A központi bank ötbillió jenre emelte a nála elhelyezendő kötelező kereskedelmi banki tartalékolást négybillió jenről. Ma kiadott közleménye szerint ez lehetővé teszi, hogy a bankközi kamatok gyakorlatilag nullára csökkenjenek a jelenlegi 0,15 százalékról. A japán központi bank tavaly augusztusban tért el az előzőleg már másfél évig folytatott zérókamat-politikától - 0,25 százalékban állapítva meg a napikamatcélt -, de a GDP-adat alakulása azóta azt bizonyította, hogy ez elhamarkodott lépés volt.
Ajánlott videó
- 10:38 „Tűrhetetlen, hogy Oroszország megsérti Románia légterét” - három drónt lőttek le a hétvégén
- 10:36 Szoboszlai óriási góllal indította az idényt
- 10:13 Kutyasétáltatás a mederben – képeken a Duna alacsony vízállása Budapestnél
- 10:00 Magyar adórendszer 2026: előnyök, hátrányok és a legnagyobb problémák
- 09:41 Volt, ahol hat fokot mértek hajnalban
- 09:21 Éjjel újabb 55 ezer embert evakuáltak Bordeaux régiójában a tűzvész miatt
- 08:58 Miért nem alszunk jól? 5 makacs alvásmítosz nyomában
- 08:33 Kimászott a pécsi gyerekotthon ablakán, lezuhant a 14 éves lány
- 08:01 Győzött a csótánymozgalom, távozik az oktatási miniszter Indiában
- 07:50 Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián
- 09:57 Évek óta rosszul tudjuk? Ez történik, ha evés közben vizet iszunk
- 08:22 18 éves balatonfüredi lány lett az idei Anna-bál szépe
- 07:00 Villanypásztorral védik a mocsári teknősök fészkeit a Kis-Balatonnál
- 06:58 Egy új Obama
- 06:15 Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, egy halott, többen életveszélyes állapotban – iszlamista férfit köröznek
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 08:33 Kimászott a pécsi gyerekotthon ablakán, lezuhant a 14 éves lány
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 08:01 Győzött a csótánymozgalom, távozik az oktatási miniszter Indiában
- 03:33 Ha nincs ott a védőháló, a szakadékba zuhant volna a bringás a Touron
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 17:43 Napfogyatkozás: mutatjuk, mit és honnan láthatunk Magyarországról
- 10:13 Kutyasétáltatás a mederben – képeken a Duna alacsony vízállása Budapestnél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
