Belföld

Részvényajánló – kitartás!

Heti ajánlónkban a Nasdaq mélyrepülése nyomán a technológia szektorral kapcsolatban lévő hazai részvények kerültek terítékre. Helyet kapott két "elfelejtett" részvény is, a Danubius és a Mezőgép papírja.

MódszertanA részvények melletti táblázatokban a brókercégek legfrissebb elemzéseinek legfőbb adatai találhatók. A FigyelőNet ezeket átlagolta, így az értékeink egyfajta piaci konszenzust mutatnak be. Az ajánlás 1-től 5-ig terjedő skálán mozog, ahol a legmagasabb, 5-ös érték jelenti a legbiztosabb vételt. A P/E (az ár és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) is átlagolt értéket mutat.A Graphisoft esetében az EPS előrejelzés Euróban számítva értendő.

Két, egymástól távol álló részvénycsoporttal foglalkozunk a héten. Az első csoportban szereplő három papír középpontba kerülését a technológiai szektor világszerte tapasztalható jelentős visszaesése nyomán megváltozó hangulat indokolja. Az átmenetileg kétezer pont alatti tartományt is megjárt Nasdaq zuhanása álláspontjuk felülvizsgálatára késztette az elemzőket.

Korábbi részvényajánlóink• Szemezgetés

• Közepes likviditású papírok

• Gyorsjelentések után

A másik tábort a Danubius és a Mezőgép képviseli. Mindkét papír kikerült a pikszisből, fénykorukhoz képest minimális forgalommal forognak, az elemző cégek azonban nem írták le őket, továbbra is ellátva bennünket ajánlásaikkal.

Antenna
Ajánló Ajánlás

EPS 2001

EPS 2002
Erste Bank 3 N/A N/A
Raiffeisen 3 200 157
SG Sec. 3 156 194
Concorde N/A 144 220
ÁTLAG 3,0
P/E01 22,53
P/E02 17,08

Antenna

Teljes egyetértésben tartást javasolnak az elemzők az Antenna Hungária részvényét illetően. A Vivendivel megszakadó tárgyalások, az MVM-mel indítandó közös érdekeltség rajtjának halasztása, illetve az ÁPV Rt. vezetőváltása miatt várhatóan jelentősen késlekedő privatizáció erőteljes kérdőjeleket rajzol a társaság jövőjéről szóló mondatok végére.

Graphisoft (euróban)
Ajánló Ajánlás EPS
2001
EPS
2002
Raiffeisen 4 0,41 1809
Hypovereinsbank 2 N/A N/A
Nomura 3 0,44 0,42
IE-New York 3 0,57 0,74
Erste Bank 4 0,45 0,59
ÁTLAG 3,2
P/E01 13,86
P/E02 11,14

Graphisoft

A kedvezőtlen negyedév és az aktuális profit warning után a Graphisoft reorganizációra szánta el magát. Kérdéses, hogy a létszámleépítés és az új stratégiák mennyiben tudják majd megváltoztatni a részvény jelenlegi, nem túl kedvező megítélését. Informatikai papírként már alulárazottnak is minősíthető a naponta új negatív rekordot felállító részvény, az elemzők azonban így is óvatosak, a konszenzus tartást mutat.

Matáv
Ajánló Ajánlás EPS
2001
EPS
2002
HSBC 4 66,5 111
SG Sec. 5 75,1 83,9
CSFB 3 64 76,5
Concorde 3 82,3 76,3
ABN Amro 2 70 62
ÁTLAG 3,4
P/E01 10,98
P/E02 10,29

Matáv

Legutóbbi összefoglalónkhoz képest jelentősen változott a Matáv megítélése az elemzők körében. Az általában vételközeli ajánlási átlagú részvény a szakemberek szerint jelenleg már csak tartásra jó. Az ezer forint alatti árfolyam és a tízes P/E érték mellett meglepőnek mondható ez a visszafogott értékelés. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a legnagyobb forgalmú magyar papír az utóbbi időben szinte az egyedüli a tőzsdén, mely a külföldi befektetők likviditási problémáit orvosolni tudja. Sem azt, hogy az Európa-szerte lecsökkent árú telekompapírok továbbra is vonzóbbak a feltörekvő piacok hasonló részvényeinél.

Danubius
Ajánló Ajánlás EPS
2001
ING 5 536
IE – New York 3 554
Raiffeisen 4 597
ABN Amro 3 N/A
Concorde N/A 522
ÁTLAG 3,8
P/E01 7,41

Danubius

A Danubius a növekvő kihasználtságnak, illetve a költségek drasztikus lefaragásának köszönhetően alaposan rácáfolt az elemzői várakozásokra: történetének legjobb negyedik negyedéves eredményét produkálta. A csehországi akvizíciók is kedvező hatást gyakoroltak az eredményre, és az idegenforgalom továbbra is kedvező trendje mellett nem is annyira meglepő, hogy a felsorolt részvények közül a Danubius kapta a legmagasabb ajánlási átlagot. Az alacsonynak mondható P/E mutató a részvény mellett szól, azonban az alacsony likviditás erős kockázatot jelent a papírban spekulálóknak.

Mezõgép
Ajánló Ajánlás EPS
2000
EPS
2001
Concorde 4 110 136
ABN Amro 3 155 196
Quaestor 2 N/A N/A
ING N/A 95 176
Raiffeisen 3 96 137
ÁTLAG 4,6
P/E00 12,8
P/E01 11,5

Mezőgép

Erőteljes árbevétel mellett a magas működési költségszint nyomán a prognosztizáltnál jóval kisebb negyedéves eredményről adott számot a Mezőgép. A napokban újabb csapás érte a társaság részvényét, a BUX kosárban eddig sem túl nagy súllyal (és mindössze egy évig) szereplő részvény kibukása a kosárból tovább csökkentheti jelenlegi minimális likviditását. A papír a brókercégek többsége szerint viszonylag jól árazott, amit a tartási átlag is megerősít.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik