Belföld

Részvényajánló – közepes likviditású papírok

Heti részvényajánlónkban a tőzsde közepes likviditású papírjaival foglalkozunk, az elmúlt hetek gyorsjelentéseinek tükrében. A papírok az utóbbi napokban jelentősen veszítettek értékükből.

MódszertanA részvények melletti táblázatokban a brókercégek legfrissebb elemzéseinek legfőbb adatai találhatók. A FigyelőNet ezeket átlagolta, így az értékeink egyfajta piaci konszenzust mutatnak be. Az ajánlás 1-től 5-ig terjedő skálán mozog, ahol a legmagasabb, 5-ös érték jelenti a legbiztosabb vételt. A P/E (az ár és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) is átlagolt értéket mutat.

Az elemzésre váró részvények esetében a két hete közölt negyedéves eredmények hatása már beépült az elemzők véleményébe. Az elmúlt napokban lejátszódott események, főleg a kiújuló török krízishelyzet hatására a fejlődő piacokon bekövetkezett jelentős visszaesés azonban akár más megvilágításba is helyezheti az ajánlásokat. A felsorolt részvények egy-két nap alatt erőteljes értékcsökkenésen mentek át.

Korábbi részvényajánlóink• Gyorsjelentések után

Gyorsjelentések előtt

Kisebb papírok

Az idei évre vonatkozó, jellemzően 6 és 7 közötti értéket mutató P/E hányadosok némelyike mégis, akár már önmagában is meggyőzőnek tekinthető. Mindegyik részvény indextag, összesített BUX súlyuk meghaladja a nyolc százalékot.

Démász
Ajánló Ajánlás EPS
2001
EPS
2002
Concorde
4
1362
1481
Raiffeisen
3
1105
1323
CSFB
3
1105
1323
Merrill Lynch
4
1140
ING
1
1306
1158
ÁTLAG
3
P/E01
7,03
P/E02
7,02

Démász

Az árszabályozás körül kialakult vita és a szabályozás nyomán kiadott profit warningok hatására megcsúszó részvényárak némileg konszolidálódtak az utóbbi időben. A Démász mint a szektor legnagyobb forgalmat mutató részvénye megközelítette névértékét. A már csak az osztalék tekintetében is kellemes hozammal kecsegetető papír megítélése azonban továbbra sem túl rózsás, az elemzői konszenzus tartásra teszi a részvény ajánlását.

Nabi
Ajánló Ajánlás

EPS 2001

EPS 2002
IE- New York
3
478
563
Raiffeisen
4
545
810
Erste Bank
3
490
SG Sec.
3
369
465
ABN Amro
3
ÁTLAG
3,2
P/E01
7,15
P/E02

Nabi

A vártnál ugyan jobb eredményt közölt a Nabi, jövőjét érintően azonban továbbra is bizonytalansági tényezőkét szerepel a kompozitbusz gyártása. Elvileg 2002-ben indulna a sorozatgyártás, de az elhúzódó jogvita miatt esetleg új technológiák után is nézhet a társaság. Az idei évre vonatkozóan impozáns tervekről számolt be a társaság, ennek ellenére a piaci szereplők óvatosságra intenek és tartásra javasolják a papírt.

Pannonplast
Ajánló Ajánlás

EPS 2001

EPS 2002
Német Rt.
3
548
599
Erste Bank
5
Merrill Lynch
5
600
746
SG Sec.
5
523
810
Raiffeisen
4
501
572
ÁTLAG
4,4
P/E01
7,23
P/E02
5,87

Pannonplast

Meglehetősen nagy a csend a Pannonplast körül, de ez nem akadályozta meg az elemzőket abban, hogy a társaság részvényét vételközeli régiókba helyezzék. A felsorolt papírok közül ez a cég kapta a legmagasabb minősítési átlagot, ez egyrészt a társaság várakozásoknak körülbelül megfelelő negyedéves eredményének, valamint a stabilizálódó olajárak – illetve a társaság termékei iránt várhatóan élénkülő kereslet – miatti jövőbeni kedvező kilátásoknak köszönhető.

Rába
Ajánló Ajánlás EPS
2001
EPS
2002
Erste Bank
5
IE – New York
3
341
432
ABN Amro
4
Concorde
4
411
ÁTLAG
4
P/E01
6,34
P/E02
5,56

Rába

A Rába az utóbbi időben a figyelem középpontjába került, mivel a honvédelmi tender második fordulójába jutott. Ez a hír ugyan csak átmeneti erősödést okozott a részvény árfolyamában, de segítheti a pozitív nemzetközi megítélést. A várakozásoknál ugyan gyengébb, de saját tervszámainál kedvezőbb eredményt közlő győri cég mellett szól a várhatóan a piaci átlagnál jóval magasabb osztalék is. Mindezek függvényében az elemzők felhalmozásra javasolják a részvényt.

TVK
Ajánló Ajánlás

EPS 2001

EPS 2002
CSFB
3
463
893
IE – New York
1
419
625
SG Sec.
3
649
717
Deutsche Bank
2
Nomura
1
ÁTLAG
2
P/E01
6,41
P/E02
5,25

TVK

Az egykor blue chipnek minősülő papír forgalma az utóbbi hetekben a megcsappant közkézhányad miatt már szinte a leggyengébb az összefoglalónkban szereplő részvények közül. Az ebből fakadó jelentős likviditási kockázat is magyarázza az elemzők általános óvatosságát. A meghirdetett profiltisztítási program keretében már sor került egy leánycég értékesítésére, etilénfronton viszont kérdéses, hogy sikerül megállapodni a Borsodchemmel, tekintetbe véve a visszás tulajdonosi háttereket. A TVK megítélése kifejezetten negatív, tartás és eladás közötti ajánlások jelentek meg az utóbbi időben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik