Belföld

Hol vegyünk fel áruhitelt?

Áruhitelre van szüksége a kiszemelt fogyasztási cikk megvásárlásához? Több ezer forintot is megtakaríthat, ha körbenéz a bankok kínálta lehetőségek között. A FigyelőNet tanácsa: válasszon áruhitelezésre szakosodott bankot!

Melyik hitel a kedvezőbb?Hitelre vásárolná meg álmai fogyasztási cikkét, de nem tudja, hogy áruhitelt vagy személyi kölcsönt érdemesebb felvenni? Olvassa el korábbi cikkünket >>

Három év leforgása alatt alaposan átrajzolódott a hazai áruhitel piac. Az OTP Bank kiszorult, a Budapest Bank átvette a vezetést, az áruvásárlásra szakosodott pénzügyi szolgáltatók – a Magyar Cetelem Bank és a Credigen – pedig szinte a semmiből tettek szert jelentős piaci részesedésre. Mindeközben a kihelyezett hitelállomány megtízszereződött, és szakértői becslések szerint a múlt év végén elérte a 38 milliárd forintot.

Ügyfélszemmel

Az ügyfelek szempontjából ez azt jelenti, hogy egyre szélesebb azoknak a köre, akik akár pénz nélkül is vásárolhatnak. Ráadásul kevesebbet kell várni a hitelbírálatra is: jó esetben 10-20 perc alatt megszületik a döntés. A gyorsaságnak azonban ára is van, ezt a változatlanul magas törlesztő részleteken érzékeli az ügyfél. Ugyanakkor a banki oldalról is helytálló az érvelés: kezes és fedezet nélkül valóban nagyobb kockázat, mint egy ingatlanfedezettel bebiztosított hitelnél. A bank tulajdonképpen úgy bírálja el a hitelkérelmet, hogy közben nem is találkozik az ügyféllel.

Hitelkártya itt is, ott isA Magyar Cetelem Rt. Aura névre keresztelt hitelkártyája 50-100 ezer forint közötti összegű vásárlásra jogosít, de 2 hónap elteltével, amennyiben az ügyfél rendben törleszt, és megfelelő bonitást (hitelképességet) mutat, a felvehető összeg 300 ezer forintra emelkedik. A hitel rulírozó, azaz a törlesztéssel folyamatosan újra nő a hitelösszeg. A változó kamat induláskor évi 35,76 százalék. A havi törlesztőrészlet a hitel 5 százaléka, de legalább 2500 forint, az ügyfél lehetőségei szerint, akár esetenként is, tetszés szerint növelhető. Tavaly nyárig mintegy 16 ezer ilyen kártyával több mint egymilliárdnyit költöttek az ügyfelek.

A Credigen bankalapítását éppen a hitelkártya kibocsátása indokolta. A Privát elnevezésű plasztiklappal egyelőre csak a Bricostore üzleteiben vásárolhatnak az ügyfelek.

Jobbak a specialisták

A Cetelem és a Credigen a piaci átlagnál is nagyobb hangsúlyt fektetett a szolgáltatás minőségének javítására. Éppen ezért nehéz is a két hitelintézet közül választani. A hitelbírálati idő leszorításában jelenleg a Cetelem tartja a rekordot, online hálózata 5 percen belül választ ad a döntésről. A Credigen rendszere ennél valamivel lassúbb, de ha minden jól megy, 10 perc, és már viheti is a vevő az árut. A Cetelem ellen szól viszont, hogy nincs internetes honlapja, igaz a partnerek oldalain megtalálhatók a konstrukciókat bemutató legfontosabb információk.

Az áruhitelezésre szakosodott hitelintézetek ráadásul a kamatokat nézve is némileg jobbak a kereskedelmi bankoknál. Ne feledje, egy százalékpontnyi eltérés a kamatok között önnek több ezer forintjába is kerülhet!

Számoljon azzal is, hogy a kezelési költségek bankonként eltérőek lehetnek, emiatt például az alacsonyabb törlesztő részlettel meghirdetett hitel összességében többe kerülhet önnek. Nézze meg mindig a teljes hiteldíj-mutatót is!

A specialisták mellett szól még az is, hogy akár milliós nagyságrendben is gondolkodhat vásárlásakor. Ez az összeg pedig már vetekszik a kereskedelmi bankok személyi kölcsöne által kínáltakkal! Ha nincs pénze, de hitelképessége megfelelő, a szakbankok előleg nélkül is adnak áruhitelt!

Ha többet szeretne megtudni a Budapest Áruhitel Rt.-ről >>

Ha többet szeretne megtudni a Credigenről >>

Ha többet szeretne megtudni a Cetelemről >>

Honnan szerzik a pénzt?A Cetelem és a Credigen a kereskedelmi bankokkal ellentétben nem gyűjt lakossági betéteket. A hitelnyújtáshoz szükséges pénzt a bankközi piacon szerzik be. Természetesen a saját tőke is ezt a célt szolgálja.

Ígéretes jövő

Az áruhitelezéssel foglalkozó bankok eddig túlnyomórészt veszteségesek voltak, de az elkövetkező években már tisztességes nyereségre számíthatnak. Már csak azért is jó esélyük van erre, mert idehaza az áruhitelre vásárlás még mindig gyerekcipőben jár. A teljes lakossági fogyasztás mindössze 1,5-2 százalékát teszi ki az ilyen jellegű hitelfelvétel, míg az Unióban 8-10, az Egyesült Államokban csaknem 40 százalékos ez az arány.

A cikk elkészítésében Lendvai János, a Magyar Cetelem Bank Rt. vezérigazgatója és Székely Gábor, a Credigen Pénzügyi Szolgáltató Rt. kereskedelmi igazgatója volt segítségünkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik