Magánforrásokra támaszkodva
A gazdasági miniszter közzétette, hogy pályázati úton 100 milliárd forintot osztanak szét egyedül 2001-ben, ebből 45 milliárdot kizárólag vállalkozásfejlesztési célokra. Az állami pénzhez szerinte legalább háromszor akkora magánforrás csatlakozik majd. Mindezt a kétéves költségvetéssel kombinálva irányadó napilapunk már szalagcímben közölte, hogy 600 milliárd forint, azaz 2 milliárd dollár jutna “a gazdaság támogatására” (sic).
Pályáztatás vagy osztogatás?
Tekintsünk el attól, hogy mi a különbség a jótékonykodás és a pályázati összegek elnyerése között, habár az Állami Számvevőszék, mint a hírekből kiderül, pontosan a szigorított számonkérést nem látja biztosítva. Az egyik olvasat szerint éppen ezért a program a kormányzati szavazótábor egy részét képező hazai vállalkozói kör régi keservét orvosolná azáltal, hogy nem a bankok által ellenőrzött, lehetetlen (esetenként 10 százalékot is meghaladó) fedezeti igény mellett nyújtott összegekkel segíti talpra állásukat.
Nem ismeretlen
Van azonban egy másfajta olvasat is, mégpedig az, ha az előirányzatokat nem önmagukban vizsgáljuk, hanem az előző évi tényekhez viszonyítunk. Ez a megközelítés annál is indokoltabb lehet, mivel a Széchenyi-program 55 konkrét pályázata túlnyomó részben már eddig sem volt ismeretlen a magyar gazdaságpolitika cél- és eszköztárában. Például a kis- és közepes vállalatokat segítő kamattámogatás, a falusi turisztikai kínálat fejlesztése, vagy az új munkahelyek létesítéséhez kötődő kiegészítő támogatás létezett az elmúlt időszakban is. Igaz, az említett célok esetében a pénzek többnyire nem egy-egy főhatóság kezében voltak, hanem részben a társtárcák, részben a területi önkormányzatok költségvetésében.
Garancia nélkül
A ma ismert közgazdasági elméletek, illetve a hazai tapasztalatok alapján semmilyen alap nincs annak vélelmezésére, hogy egy forint állami pénz kettő, három vagy éppen öt forint magánforrást képes (vagy fog) mozgósítani.
Semmi sem utal arra, hogy a túlnyomóan külföldi- és magánkézben lévő pénzintézetek radikálisan megváltoztatnák korábbi magatartásukat, és a vállalkozásfejlesztés élharcosaivá lépnének elő.
Nem is tudhatjuk ezért, mekkora összegről van szó, hogy az állami célok meghirdetése és az informális ráhatás a piaci viszonyok szűrőjén átmenve végül is mekkora pénzmozgást fog valójában kiváltani. Kiinduló pontként az előző időszak tapasztalatai szolgálhatnak. Ha úgy közelítjük, hogy a 100 milliárd forint 55 cél közt oszlik meg, akkor itt nem lehet szó olyan államvezérelte nagyprogramokról, amitől egyesek tartanak, mások meg régóta hiányolnak. A vállalkozásfejlesztő programok a korábbinál kisebb számban (célok, alfejezetek összevonásával) némileg nagyvonalúbb elbánást élveznek. A gazdaságfejlesztési célelőirányzat például 9-ről 12 milliárd forintra nő, az elmaradott térségekbe irányuló befektetések kamattámogatási kerete 100-ról 110 millióra, a 3 milliárd fölötti beruházásoké 200-ról 220 millióra. Tudjuk, hogy a vállalkozásfejlesztő pályázaton tavaly 28 pályázó nyert el összesen 1,58 milliárd forintot. Ez jó kéttucat kisvállalkozó sikerét jelzi a több százezerből.
A magam részéről a program eddig fölsorolt érdemi vonásait előnyösnek tartom. Nem hiszem, hogy a velencei-tavi vitorláskikötők, vagy az egészségturisztikai oktatás ügye azon bukna el, hogy a Gazdasági Minisztérium most nem tud erre többet juttatni. E programok biztos nem feszítik szét a költségvetést. Beleillenek abba a kormányzati gyakorlatba, amely egyfelől hirdeti a közszféra kiemelt kezelését, de eközben eltűri a 2000. év nettó béreinek 1,1 százalékos csökkenését. Hetvenszázalékos béremelést ígért az egészségügyben (tényadat 5,5 százalék). És persze kötvényekből finanszírozott autópálya-építést 2000 áprilisától úgy, hogy e kötvények kibocsátására legkorábban 2001 szeptemberében kerülhet sor.
Vigyázat! Félreérthető
Mivel közismert, hogy a gazdasági folyamatok irányításában a lélektani tényező nem elhanyagolható, örvendetes, hogy a kormányzat vállalkozásélénkítéssel is próbálkozik. A veszély csak akkor áll fönn, ha valaki félreérti a szórakoztató ipar kedvelt számát, és úgy véli, tényleg szétfűrészelték azt a kedves hölgyet a színpadon.
Több felmérés is bemutatta ugyanis, hogy a hazai vállalkozások növekedésének és a nemzetközi cégekkel való eredményesebb együttműködésének legfőbb akadálya nem a kormányzat “passzivitása”, vagy éppen a pénzhiány. A pénzügyi és munkaügyi szabályok bürokratizmusa és a vállalkozásellenes közhangulat ugyan nem a Honvéd utcából terjed, de az ott készült tervezetek életképességét is érinti.
