(MTI-ECO) Indonézia szakértői küldöttséget kíván indítani a sikeres magyarországi privatizáció és a reformok tanulmányozására . Tomaj Dénes helyettes külügyi államtitkár egyhetes délkelet-ázsiai konzultációs körútja keretében tárgyalt csütörtökön és pénteken Jakartában. Előzőleg Bruneit és Malajziát is felkereste. Tomaj Dénes és indonéz partnere, A. Effendi külügyi főtitkár tárgyalásain elhangzott: februárban Magyarországra látogat Alwi Shibab indonéz külügyminiszter, aki a tervek szerint magyar partnerével, Martonyi Jánossal aláírja a két tárca közötti együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot. A megbeszélésen Tomaj Dénes átadta az 1961-ben megkötött magyar-indonéz együttműködési szerződés korszerűsítésére vonatkozó magyar javaslatot. Üzletember-delegáció élén a közeljövőben Magyarországra látogat Luhut Pandjaitan ipari és kereskedelmi miniszter is, aki szintén tárgyalt a magyar külügyi vezetővel. A tavalyi év első tizenegy hónapjában az Indonéziába irányuló magyar kivitel értéke 10,2 millió, a behozatal 111 millió dollárt tett ki. A helyettes államtitkár találkozott Bambang Yudhoyono politikai,
szociális és biztonsági koordinációs miniszterrel, valamint Tran Duc Minh-nel, az ASEAN főtitkár-helyettesével is.
Ajánlott videó
- 12:58 Megszűnhet a keszthelyi kutyás strand
- 12:54 Markos György a mai humoristákról: Feltalálták a humormentes kabarét
- 12:53 Csütörtökön ismét nagyot ugrik az üzemanyagok ára
- 12:38 2028-ra kapott időpontot egy beteg gerinc-MR-vizsgálatra
- 12:35 Török Gábor: Orbán visszatért, és úgy néz ki, szombaton missziót hirdet
- 12:19 Megtalálták, mivel lehet kiváltani a műanyag-csomagolást
- 12:04 Három mentőhelikopter is érkezett a sárvári frontális balesethez, egy nő a helyszínen meghalt
- 11:59 Soros-sátán őrködik szárnyaival a Magyar-kormány felett Tusványos legjobb pólóján
- 11:53 A Liverpool új edzője példaként állította a fiatalok elé Szoboszlait, és döntött Pécsiről
- 11:43 13 éves lett György herceg, ez alkalomból szülei közzétették legújabb portréját
- 11:36 Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő
- 11:36 „Ne keseredjenek el" – Magyar Péter reagált arra, hogy leköpték a Nyugatiban
- 11:27 Toró T. Tibor Tusványoson: Sokan megkérdőjelezték, miért jön el és tart beszédet itt a bukott miniszterelnök
- 11:10 Az euró és a vízhiány fogja mozgatni a lakásárakat
- 11:10 Az Operettszínház tételesen felsorolta a 24.hu-nak, milyen összegeket fizettek ki Orbán János Dénesnek
- 07:21 NKA-botrány: Hankó Balázs szerint kormánydöntés volt
- 11:36 „Ne keseredjenek el" – Magyar Péter reagált arra, hogy leköpték a Nyugatiban
- 06:36 Népszava: A volt NAV-elnök rokonainak cége újabb 150 milliós szerződést kapott a Magyar Államkincstártól
- 05:30 Kvíz: Valami Amerika, Csinibaba – mennyire emlékszel a legjobb magyar filmzenékre?
- 10:15 Aranykonvoj-ügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”
- 03:33 Ezzel az ajándékkal várta családja a vb-döntő után közellenséggé vált focistát
- 11:27 Toró T. Tibor Tusványoson: Sokan megkérdőjelezték, miért jön el és tart beszédet itt a bukott miniszterelnök
- 10:58 Borbély Alexandra Nagy Ervin kabinetfőnökétől kért engedélyt, hogy férjével három napra elutazhassanak
- 04:40 Így ünnepli Európa a magyarok győzelmét
- 09:50 Meghosszabbítják a hármas metrót, jönnek az új vonatok és HÉV-ek – 3500 milliárdos vasútfejlesztés indul
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
