Belföld

IT-trendek

Ez az év az Új Gazdaság nagykorúvá válásának éve lesz - állítják optimista szakértők. Magyarországon azonban a nagy áttörés még várat magára, az idén feltehetően nem is következik be. Néhány trend azonban már látszik...

IT-trendek 1Szűkülő piac

A személyi számítógépek piaca lassan, de fokozatosan szűkül, az eladások a múlt év utolsó negyedévében egyenesen csökkentek, de a korábbi hónapokban sem érte el a növekedés üteme a kívánt mértéket. A brit Context kutatóintézet számításai szerint Európában 2000 egészére nézve a növekedési ütem 10 százalék alatt maradt, szemben az 1999-es 17,2 százalékkal, illetve az azt megelőző év 21,4 százalékával.

A most kezdődött negyedévben kirajzolódik a 2001-es év PC-piaca. Amennyiben az eladások bővülése az üzleti szférában januárban és februárban 10 százalék alatt marad, úgy erre az évre hanyatló trenddel kell szembenézniük a hardvergyártóknak. Ez azt sejteti, hogy a technológiai beruházások is lelassulnak, bár szem előtt kell tartani, hogy ma már nem a PC az egyedüli mutatója a számítástechnika terjedésének, hiszen egyre nő a különböző kéziszámítógépek szerepe. Pozsony Balázs, a Compaq Magyarország PC termékmenedzsere szerint ugyanez a trend érvényesül itthon is. A nagyvállalati szférában stagnál, vagy csökken az eladott gépek száma, de a kis- és középvállalati szegmensben nálunk még növekedés várható. Az üzleti szektortól érdemes különválasztani az otthoni felhasználókat. Noha ők a legtöbb márkás gépet gyártó cég számára a piaci részesedés töredékét adják, mégis fontos, hogy egyre nagyobb fizetőképes keresletet jelentenek. Pozsonyi szerint a PC-piacot hamarosan helyettesítőpiacként kell értelmezni, vagyis az eladott gépek többségét azért vásárolják, hogy a régieket lecseréljék.

Mobil internet

A jövő évtizedre vonatkozó előrejelzések mind azt latolgatják, hogy a különböző internet adta lehetőségek és technikák közül melyek, s mikor válnak elterjedtté.

A nagy kérdés a “drót nélküli” internet fejlődési üteme, hiszen a múlt év a WAP (wireless application protocol) látványos kudarcát hozta. Az azért nem kétséges, hogy a mobil internetre nagy jövő vár, a kérdés csak az, mikor terjed el. A GPRS (general packet radio service), a vezeték nélküli internetezés átmeneti technológiájának beindulása a kontinensen az év első felében várható, de a szállítók attól tartanak, hogy nem lesz elég kézikészülék, amelyen a szolgáltatást igénybe lehetne venni. A harmadik generációs mobiltávközlés, az UMTS (universal mobile telecommunications system) egy évvel később, 2002 első felében válik általánosan használhatóvá Európa nyugati felén.

Közép- és Kelet-Európa nagy nehézségekkel néz szembe az UMTS bevezetésekor, mivel a kiépítés költségei a régió árszínvonalához képest nagyon magasak, s azokat a nyugati tendereken már jóllakott cégek nem hajlandók állni. Lengyelországban például a távközlési minisztérium a kudarcba fulladt versenytárgyalások után végül kénytelen volt visszavonni a tendert. Így az eredetileg tervezett öt UMTS-licenc helyett hármat osztottak ki a már működő GSM-szolgáltatóknak. A Dow Jones hírügynökség túlzottan nagyra törőnek minősítette a cseh tendertervet is (amelyből a cseh kormány összesen 20 milliárd koronás bevételt remél), s itthon sem várhatunk sima és gyors lépéseket ez ügyben.

World Wide Web

A world wide web néhány évvel ezelőtti elterjedésekor a legismertebb programozási nyelv a html volt. Azóta ennél fontosabbá vált az xml (extensible market language), a strukturált leíró nyelv, amely a html-lel szemben nem kötött formájú, éppen ezért a weblapok előállításánál sokkal nagyobb teret enged. A Gartner Group prognózisa szerint ez a nyelv már a jövő évben nagy szerepet játszik majd mind a drót nélküli tartalomszolgáltatásban, mind pedig a vállalati portálok kiépítésében. Az internetes hangátviteli technológia is növeli az xml esélyeit, de csak később, hiszen ennek ismertté válása 2002 második félévére tehető.

ASP

Kezd témává válni Magyarországon is az ASP (application service provider) modell, vagyis az a megoldás, hogy szakszolgáltatók átvállalják a cégektől a számítástechnikai igényeik kielégítését. Ezek hétköznapivá válását az International Data Corporation 2003-ra, a Gartner Group 2005-re teszi. Nálunk is az ötéves kifutási idő valószínűsíthető, hiszen az üzleti modell felállítása mellett a szolgáltatók számára nem kis nehézséggel jár majd meggyőzni a potenciális ügyfeleket: adataik biztonságban vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik