(Jövőnéző) Úgy tűnik, a megszállott tudósok az elmúlt évben is töretlen lelkesedéssel dolgoztak ötletesnél ötletesebb, ámde csekély gyakorlati haszonnal bíró tárgyak kifejlesztésén. A hasonló találmányok vélhetően az új esztendőben is szaporodnak majd pihent agyú embertársainknak köszönhetően. A CCS International cég B-100 Shocker néven dobta piacra sokkoló aktatáskáját, mely feltehetően minden rabló rémálma lesz. A táskához jár egy távirányító, és ezzel vész esetén a jogos tulajdonos működésbe hozhatja értékeinek gyorsan távolodó őrzőjét. A táska ekkor százezer voltos áramütést mér a tolvajra, majd pedig megszólaltatja 130 decibeles riasztóját. A modellen idén várhatóan módosításokat hajtanak végre: állítólag kifejlesztenek egy távirányítású műkezet, mely jogosulatlan felnyitás esetén egyszerűen kiszúrja (!) a tolvaj szemét. Egy japán tudós olyan mikrochipet fejlesztett ki, melyet műfogsorba lehet beültetni, hogy könnyebben lehessen a beteget azonosítani. A feltaláló szerint a megoldásnak elsősorban az idősek otthonaiban lehet majd hasznát venni, ahol a lakók műfogsorait minden étkezés után összegyűjtik és elmossák. A chip használatával elkerülhető lenne, hogy valaki ne a saját fogait kapja vissza mosogatás után. Szintén nagy sikerre számíthat az a szerkezet, mely rádióban hallható de általunk nem ismert vagy éppenséggel elfelejtett dalokat ismer fel számunkra. A kulcstartóra rakható mütyürkét csupán a hangforrás felé kell fordítani és ha a rádióadó is támogatja a készülék működéséhez szükséges rendszert, a 'zenegocsi' megmondja, hogy éppen milyen szám szól.
http://www.jovonezo.hu
Ajánlott videó
- 21:56 Magyar Péter Romsics Ignáccal találkozott
- 21:44 Oktatási Minisztérium: új korszak kezdődik a felsőoktatásban
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2026. július 23.
- 21:05 Cibla jól tekert, előnnyel mehet Jerevánba a Loki
- 21:03 Zelenszkij ki nem kényszerített hibája az egyik legsúlyosabb politikai válságot robbantotta ki Kijevben a háború kitörése óta
- 20:37 Tiborcz szállodája, Szíjj László afrikai hídépítése, bedőlt egyiptomi vasútfejlesztés Kapitány István tárcájának friss feljelentései között
- 20:03 Elfogadta az EU az Oroszország elleni 21. szankciós csomagot
- 20:03 Itt vannak a 2026-os felvételi ponthatárok
- 19:50 Mackó a fejen, szelfi a boxutcában, Hamilton az autóban – ilyen volt a csütörtöki nap a Hungaroringen
- 19:36 Óriási EL-bravúr: Hollandiában szerzett előnyt a Fradi
- 18:45 Horváth Lóránt: Az aranykonvoj-ügy vezetett a legfőbb ügyész lemondásához
- 18:45 „A számvevőszék ellenőrzi a kormányt és nem fordítva” - reagált az ÁSZ Magyar Péter bejelentésére
- 18:22 Norvégia nem hagyja, hogy a szőnyeg alá söpörjék a vb legnagyobb botrányát
- 17:55 „A VAR vészfék legyen, ne egy lidérc a pálya felett” – Hegedűs Henrik szerint a technológiát ott kell használni, ahol objektív választ ad
- 17:50 „Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről
- 08:28 A sakktörténet legendája, akit államfőnek is jelöltek – Polgár Judit 50 éve képeken
- 15:38 Dúró Dóra: Nem lenne okos dolog a Fidesszel együttműködni, amely egy bomlási folyamatban van
- 17:10 NKA-botrány: letartóztatták Hankó Balázs volt kabinetfőnökét
- 17:39 Telex: Egyszerre tíz ápoló mondott fel a Kútvölgyi sebészetén, magánkórházaknál folytatják a munkát
- 13:00 Pócs János: Készen állok minden vizsgálatra és a tiszás ÁVH eljárása szerinti pórázon elvezetésre is, csak egy dolgot kérek
- 15:59 Velkey: A Szijjártó Péter-féle Külügyminisztérium 202 millió forint közpénzt költött a tusványosi résztvevők kiadásaira
- 12:11 Szakadékba zuhant és meghalt egy 18 éves magyar fiú Ausztriában
- 19:50 Mackó a fejen, szelfi a boxutcában, Hamilton az autóban – ilyen volt a csütörtöki nap a Hungaroringen
- 07:58 Megtalálták az 1952-ben óceánba csapódott utasszállító roncsait – a katasztrófa, amely miatt kötelezővé tették felszállás előtt az utastájékoztatást
- 18:45 „A számvevőszék ellenőrzi a kormányt és nem fordítva” - reagált az ÁSZ Magyar Péter bejelentésére
