Belföld

FigyelőBarométer – január 2.

Soros világválságot jósol. (-2) Az új évezredben javul a magyarok hangulata. (+2) A tőzsdei kudarc éve volt a tavalyi. (-1) Eséssel kezd a FigyelőBarométer.

Mondja el véleményét!Ön szerint milyen a gazdaság hangulata? Merre mozdítaná el a FigyelőNet Gazdasági Barométerét? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!

Kattintson ide!

Boldog új év helyett boldogtalant jósol a világhírű magyar származású pénzember, Soros György, akinek a szavaira világszerte figyelnek. Előrejelzése azoknak a táborát gyarapítja, akik úgy vélik: az Egyesült Államokban nemcsak a növekedés lassulására, hanem egyenesen visszaesésre kell számítani, márpedig a világ leghatalmasabb gazdaságának gyengélkedése a feltörekvő országokat is sújtja. Egy chilei lapban megjelent nyilatkozatában Soros elsősorban persze az USA-tól ezer szálon függő latin-amerikai országokat értette ez alatt, következésképpen a riogatás is főleg nekik szólt, de – és ebben Sorosnak valószínűleg igaza van – ez az amerikai kontinensről kiinduló válság akár globális megtorpanáshoz is vezethet. Az USA gazdaságának visszaesése ugyanis azt jelenti, hogy kevesebb tőke áramlik a világ fejlettebb régióiból a fejletlenekbe, így akár Kelet-Európába is. Lehet, hogy újra visszatérnek azok a napok, amikor reggelente a brazil és a mexikói tőzsdeindexet, gazdasági híreket figyeljük?

Soros véleménye persze csak egy a sok közül, és mit sem változtat azon a tényen, hogy a magyarok a korábbinál derűlátóbban tekintenek a következő évezred elé. A Gallup felmérése szerint – amelyet a Magyar Hírlap ismertet – a rendszerváltást követően egészen 1997-ig a többség mindig borúlátóan tekintett a következő év elé. Ez a tendencia tehát először három évvel ezelőtt tört meg, ekkor fordult elő először, hogy az emberek többségét nem a pesszimista várakozások jellemezték. Az okok között főleg az elmúlt évek gazdasági növekedését, az életszínvonal lassú javulását említik a szakértők. Igaz persze az is, hogy az egyértelműen optimista reményeket megfogalmazó emberek aránya csak kismértékben nőtt, s összességében még mindig 30 százalék alatt marad, kedvezően változott azonban a pesszimista válaszok aránya. Amíg 1999 végén még csaknem a lakosság 40 százaléka tekintett pesszimistán 2000 elé, ez az arány egy év alatt viszonylag jelentősen csökkent. 2000 végén a lakosság egyharmada tekinthető borúlátónak a következő évre megfogalmazott várakozásait tekintve.

Derűlátók és borúlátók egyaránt találgatják tehát, hogy mit hozhat az új évezred első éve. Részünkről talán csak annyit, hogy a nagyreményű 2000-es év ritka rosszul sikerült: a pesti börze és egyébként a világ tőzsdéi is régóta nem látott pocsék esztendőt zártak, a befektetések pedig negatív hozamot produkáltak. Most a pesszimisták vannak többségben, akik nem sok jót látnak a jövőben, ehhez képest minden csak jobb lehet. Meglátjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik