A bevezetőben említett paragrafus előírja, hogy az adatok feldolgozásánál alkalmazott számítógépes programot 10 évig működőképes állapotban meg kell őrizni. Elgondolkodtató, hogy a jogszabálynak ez az előírása a valóságban mennyire tartható be. Vagy ez is beilleszthető abba a sorba, amikor a törvényalkotók a műszaki realitásokat nem igazán figyelembe véve próbálják a számítástechnika területét is érintő kérdéseket szabályozni?
Végrehajthatatlan rendelkezés?
Az idézett előírás végrehajtása mind a számvitelben dolgozókat, mind a hardver- és szoftverforgalmazókat komoly feladat elé állítaná. A számítástechnikában régebben dolgozók jól emlékeznek arra, hogy a nyolcvanas évek közepén még a Commodore 64-es gép volt a legelterjedtebb, és egészen nagy vállalatoknál is futottak ezeken ügyviteli alkalmazások. A kilencvenes évek közepén viszont már komoly gondot okozott volna egy működőképes konfiguráció felhajtása, nem is beszélve a lemezek olvashatóságáról.
Közhelyszerű a számítástechnika robbanásszerű fejlődéséről beszélni, s jogosnak tűnik a felvetés: alkalmasak lesznek-e a tíz év múlva használatban lévő számítógépek és azok operációs rendszerei egy 2001-ben alkalmazott program működtetésére? Ez még akkor is bizonytalan, ha a jelenleg legelterjedtebb IBM PC-kompatibilis gépek szinte egyeduralkodók, messze több van belőlük, mint annak idején a C64-esekből.
Az első akadály: maga a gép
Vegyük sorra, mi szükséges ahhoz, hogy a ma használatos könyvelőprogramunk tíz év múlva is működjön. Először is egy működőképes gép, tehát a hardver. Tételezzük fel, hogy a konnektorban tíz év múlva is 220 Voltos, 50 Hertzes hálózati feszültég lesz, csatlakoztatjuk a gépet, és bekapcsoljuk. A gép áramkörei (a csipek) valószínűleg még akkor is működőképesek lesznek.
Más a helyzet a mágneses adathordozókkal: winchester, flopik. Ezek, ha időnként újra nem írják őket, nagy valószínűséggel lemágneseződnek, azaz elvesztik a tartalmukat.
A kérdésre, hogy a 2010-ben használatos számítógépek és azok operációs rendszerei képesek lesznek-e futtatni a jelenlegi, különösen a DOS alapú, ügyviteli szoftvereket, a valószínű válasz: nem. Ezért nincs más megoldás: el kell tenni egy gépet 10 évre.
Ez katonaságot járt emberben az “M2 zárolt készlet vízióját kelti. A seregben lezsírozva álltak a vadonatúj Csepel teherautók egy raktárban, amelyekkel aztán az osztrák hegyivadászokat leküzdve kellett volna eljutni a Pó-alföldre.
A bérkönyvelők helyzeteEzek a cégek szinte kizárólag számítógépes programokkal dolgozzák fel az ügyfeleik adatait. Ha egy ügyfél elmegy tőlük, akkor kötelesek egy olyan ügyfél adatait és a hozzá tartozó szoftvereket őrizgetni, akivel már sok évvel ezelőtt megszűnt a szerződéses kapcsolatuk? Vagy a távozó ügyfélnek a kezébe nyomnak egy flopit vagy CD-t a programmal és a könyvelési adatokkal? Mindkét megoldás képtelenségnek tűnik, a második ráadásul a szerzői jogokkal kapcsolatos jogszabályoknak sem igen felelhet meg.
A második: az operációs rendszer
A következő kérdés az operációs rendszer. Jelenleg és még néhány évig valószínűleg a könyvelési programok jelentős része DOS alapú. Manapság legnépszerűbb PC-s operációs rendszerek a Windows különféle változatai. Ezek korai verziója még a DOS alapra telepedett rá, az újabbak az úgynevezett DOS módban már nem működnek, de lehetőséget adnak egy DOS ablak nyitására, és gond nélkül működnek azok a DOS-ra írt programok, amelyek nem próbálnak olyat tenni, amit nem illik egy többfeladatos operációs rendszerben.
Egyáltalán nem biztos, hogy néhány év múlva lesz DOS ablaka az akkori Windowsnak. És egyáltalán nem biztos, hogy tíz év múlva is a Windows lesz az egyeduralkodó. Ismertek a gyártó elleni trösztellenes perek és a vetélytársak (például a Linux) is erősödnek. Az a számítógép-használó, aki igyekszik a számítógépparkját a kor szintjén tartani, rá fog kényszerülni, hogy a “lezsírozva” eltett számítógép mellé egy operációs rendszert is archiváljon.
A harmadik: a biztonságos tárolás kérdése
Elvben a szoftverek mágneses adathordozókon is tárolhatók, de időközben ezeket frissíteni, átírni szükséges, különben elveszíthetik a tartalmukat. Viszonylag kis költséggel ezek CD-re is írhatók. A CD-író berendezések ára már elérhető, ezért a vállalkozás akár maga is elvégezheti a műveletet, vagy külső cégek szolgáltatását veheti ehhez igénybe. A CD-t mint adathordozót korábban gyakorlatilag örökéletűnek tartották, de az újabb vizsgálatok ezt cáfolják. Belső, anyagszerkezeti változások miatt előfordulhat, hogy a CD is olvashatatlanná válik az évek során.
Mindezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy nem lehet tíz évig vagy akár hosszabb ideig számítástechnikai úton archiválni. Természetesen lehet, 30 éves vagy még régebbi számítógépes archívumok is léteznek, különösen nagygépes környezetben. Nem hiszem azonban, hogy az lenne a jogszabályalkotó célja, hogy a vállalkozások amúgy is igen jelentős adminisztrációs terheit még ezzel archiválási költséggel is tetézze.
