Belföld

Karácsonyi bevásárlás a Vodafone-nál?

A Vodafone állítólag 10 milliárd dolláros ajánlatot tett egy ausztrál szolgáltatóért, a héten pedig már így is több mint 6 milliárd dollárt költött versenytársak bekebelezésére. Nem sok ez egy kicsit?

Karácsonyi bevásárlás a Vodafone-nál? 1Abban egyetértés van az elemzők között, hogy a világ legagresszívebben terjeszkedő és egyben máris a földkerekség legnagyobb mobilcége a Vodafone. A jelek szerint azonban nemcsak az étvágy nagy, hanem a költekezésre van pénz is.

Kezdjük a végén: egy ausztrál újság információi szerint az ország második legnagyobb mobilszolgáltatójáért legalább 10 milliárd

Ausztrál dilemmaAz ajánlat láttán a szakértők szerint a Vodafone esélyei jók, bár ehhez még lesz egy-két szava az ottani versenyhivatalnak is. A felvásárlással ugyanis a 9,2 millió előfizető több mint fele egyetlen szolgáltatóhoz kerülne.

amerikai dollárt kínál a Vodafone, a C&W Optus nevű céget ugyanis eladja az eddigi tulajdonos, a szintén brit Cable & Wireless. Ezzel az ügylettel egyébként a Vodafone egy csapásra piacvezető lehet Ausztráliában, hiszen a harmadik szereplő már eddig is a briteké volt.

A bevásárlókörút

Ez a hír azonban már csak afféle ráadás mindarra, ami ezen a kissé költséges héten történt a Vodafone-nal, ahol láthatóan minden pénzt megér, ha borsot törhetnek a legfőbb ellenlábas, a British Telecom vezetőinek orra alá.

Harc a BT-velA Vodafone egyszer már “megégette” magát a British Telecommal folytatott harcban. Spanyolországban túljártak az eszén, amikor a harmadik legnagyobb szolgáltatóért, az Airtelért küzdöttek. Júniusban ott végül megegyeztek, és egyenlő beleszólásuk van a cég ügyeibe. Az elemzők most nagyobb küzdelmet várnak.

Ezen a héten derült ki ugyanis, hogy a Vodafone 4,1 milliárd dollárért megvásárolja a piac 60 százalékát birtokló ír mobiltelefon társaságot, az Eircellt. Itt a második helyen a BT egyik érdekeltsége áll a versenyben.

A másik ügylettel Japánba tört be a mobiltitán: 2,2 milliárd dollárt költ a Japan Telecom 15 százaléknyi részesedésének megvásárlása. Ezzel pedig a BT társtulajdonosa lesz a harmadik legnagyobb japán telefontársaságban, amely egyébként a mobil üzletágban is jelen van. A Vodafone alig titkolt célja itt az, hogy megakadályozza versenytársát részesedésének növelésében.

Rövid fejszámolás, és kiderül: a héten több mint 17 milliárd dollárt költött el a Vodafone. Ennek egy részét egyelőre csak ajánlat formájában.

És van-e a pénz?

A jelek szerint ráadásul van is miből: a cég a nagybevásárlások ellenére jól tartja magát. Miközben a terjeszkedés következményeként 65,5 millióra emelkedett az előfizetők száma, az idei első fél évben a bevételek 32 százalékkal emelkedtek, a nyereség pedig 24 százalékkal.

Terjeszkedés mindenáronA Vodafone tavaly ádáz küzdelemben és 173 milliárd dollárért szerezte meg a németek “büszkeségét”, az utóbbi időben mobilcéggé avanzsált Mannesmannt. Előző évben a kaliforniai Airtouchért fizettek 60 milliárd dollárt.

Az adózás előtti profit 4,76 milliárd dollár lett, a Vodafone piaci értéke 230 milliárd dollár. Apró szépséghiba, hogy a nagy terjeszkedés és az UMTS licencek vásárlása közepette, logikusan, megduplázódott a cég adósságállománya. Az ígéretek szerint a mostani 13,2 milliárd fontos adósságot 10 milliárdra mérséklik, ez azonban még mindig 14,5 milliárd dollár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik