Belföld

Lankadó PC-kereslet

Európában az Új Gazdaság kiépülésének folyamatában sokak meglepetésére alaposan lelassult a PC-piac növekedési üteme.

VárakozásokEgy évvel ezelőtt a személyi számítógépek piaca 17 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Elemzők azt vetítették előre, hogy a kontinens PC-piacának mutatói hamarosan utolérik az amerikai szintet.

Az idén a személyi számítógépek (PC) eladásának növekedési üteme a tengerentúli érték félére esett vissza – keresztülhúzva a kétszámjegyű növekedésbe vetett reményeket. A lassulás részben azért következett be, mert a PC-k ára nő, miközben a kiszorító nyomás fokozódik a digitális tévék és a mobilok oldaláról. Akármi is legyen az ok, a lassulás olyan óriáscégek bevételeit nyírbálja meg, mint az Intel vagy a Dell Computer, az egykor magasan szárnyaló európai internetes szolgáltatók – a Freeserve vagy a T-Online – piaci értékét pedig csökkenti.

Plafon

Jóllehet, néhány számítógépgyártó vállalatnál a közelmúltbeli trendek mögött csak átmeneti visszaesést látnak, egyre több iparági elemző vélekedik úgy, hogy alapvető változás következett be. Egy becslés szerint a kontinens PC-ellátottsága 2005-ben éri majd el a csúcsot, amikor a háztartások 52 százalékában lesz személyi számítógép. Az Egyesült Államokban akkor viszont már 73 százalékon áll majd ez a mutató.

A dátumváltás eredményeA PC-piac idei kiégésének közvetlen okait nem nehéz kitalálni. A forgalom 73 százalékát kitevő vállalati eladások piaca összeomlott, mivel a cégek a rettegett Y2K-probléma miatt jó előre feltöltötték készleteiket.

Az európai háztartások kevesebb mint fele, csupán 43 százaléka használ majd számítógépet ahhoz, hogy a netre csatlakozzon (online PC) – szemben az Egyesült Államokban várt 74 százalékos aránnyal (lásd a grafikont). Az európaiak többsége, úgy fest, más eszközzel kívánja majd elérni a világhálót. A számítógépgyártóknak pedig alkalmazkodniuk kell azokhoz az európai preferenciákhoz, amely a kisebb, egyszerűbb és olcsóbb interaktív lehetőséget kínálja.

Lankadó PC-kereslet 1Erőteljes drágulás

A PC-k és a hozzá tartozó berendezések ára dollárban is feljebb kúszott (a legtöbb számítógép árát dollárban adják meg): a brüsszeli Exell Computer boltban például egy csúcsminőségű PC-t szeptemberben 2021 dollárért árultak, ez most 2340 dollár. Euróra átszámolva, a közös pénz gyengélkedése következtében, az árnövekedés még riasztóbb, legalább 20 százalékos – éppen akkor, amikor az európaiak a benzinkutak előtt is magas árakkal szembesültek.

Lankadó PC-kereslet 2A rossz hírek elkedvetlenítették a chipgyártókat és PC-gyártó partnereiket egyaránt. Az európai PC-eladások általában nyáron esnek mélypontra, amikor az emberek hosszú szabadságra mennek. Az Intelnél úgy vélik, hogy a gyenge európai forgalom miatt a negyedik negyedévi eladások növekedési üteme is jóval a szokásos ráta alatt, mintegy 8 százalék körül marad. A Dell harmadik negyedévi európai forgalma pedig csak 2 százalékkal bővült, ami a vállalat világméretű növekedési kilátásait is a várakozások alatt tartja.

Egy jó példa – a PDAMinél kisebb a termék, úgy tűnik, annál jobban megfelel az európai ízlésnek. Az év elején például a Compaq úgy becsülte, hogy havonta 10 ezer darabot szállíthat Európába a személyre szabott zsebtitkárból (Personal Digital Assistant – PDA). Ma már jóval többet, 30 ezret ad el havonta. A HP Jornada nevű hasonló termékének forgalma is megduplázódott ebben az évben. Ez pedig jóval nagyobb ütemű növekedés, mint az Egyesült Államokban.

A kisebb jobb

Ha majd elkezdenek vásárolni, az európai vevők valószínűleg a kisebb eszközöket, az úgynevezett notebookokat részesítik előnyben a nagyobb desktopokkal szemben. A nagyobb számítógépek eladása ebben az évben egyáltalán nem nő, miközben a notebookok piacán az esztendő végéig 41 százalékos emelkedést prognosztizálnak. Ez részben annak tudható be, hogy a hordozható gépek ára – noha szintén nőtt – most csak 20 százalékkal több, mint a velük egy kategóriában lévő desktopoké. E mellett ráadásul a televízión keresztül elérhető interaktív szolgáltatások is népszerűbbek lesznek Európában, mint Amerikában.

Lankadó PC-kereslet 3Magas tarifák

A digitális tévé és a mobil internet szorítása mellett még egy ok említhető, ami miatt az európaiak kisebb része választja az internethez való hozzáférést saját személyi számítógépén keresztül. Amíg Amerikában havi díjat kell fizetni az internetes szörfölésért, addig az európaiak általában percenként fizetnek a szolgáltatásért. A telefontársaságok ugyanis a helyi hívásokért is percenként számláznak.

Kérdés, a számítógépek forgalmának összezsugorodása mennyire lesz majd gátja az európai Új Gazdaság fejlődésének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik