Belföld

Adófeltöltési kötelezettség

Az év végi adófeltöltés speciális magyar szabályai nem változnak. Egyéb szigorítások miatt azonban reprezentálni még az idén érdemes.

Adófeltöltési kötelezettség 1Az új adószabályok értelmében a reprezentációs költséget az idén kell “maximumra” futtatni, hiszen 2001-ben már igen sokba kerül az üzleti célú repi is – természetbeni juttatásnak minősül, s nemcsak 44 százalékos szja, hanem esetenként még 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás, és 3 százalékos munkavállalói járulék is terheli majd. Nem csoda, ha Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers Kft. cégtársa úgy véli, a jövő évi szabályok betartása olyan adminisztrációs többletterhet okozhat a vállalkozásoknak, hogy azokat szinte lehetetlen lesz pontosan végrehajtani.

Idén még nem!A 2000-es, december 20-ig esedékes társasági adófeltöltésnél azonban ezt a szabályt még nem lehet alkalmazni – hangsúlyozza Pölöskei Pálné, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese -, a gazdálkodó szervezeteknek az idén még az éves várható adó összegére kell kiegészíteni az év közben fizetett adóelőleget.

Kedvező változások

A novemberben kihirdetett jövő évi adótörvények között böngészve azonban nemcsak ilyen kellemetlenségekre bukkanhatnak a vállalkozások; akadnak – igaz nem túl nagy számban – “kedvező” intézkedések is. A kis- és középvállalkozások például a jövő évtől beruházásaikhoz, maximum 10 millió forintig, adóalap-kedvezményre jogosultak, amit ráadásul már az adóelőleg befizetésénél is figyelembe vehetnek.

Magyarosan

A decemberi feltöltési kötelezettség egyébként sajátos magyar találmány, fejlettebb országokban nemigen alkalmazzák. Itthon viszont az adóelőleget a megelőző évek eredménye alapján kell leróni, és csak a decemberi feltöltéskor egészítik ki a vállalkozások az év közben megfizetett előleget az aktuális év várható eredményét terhelő adóra. A társasági adótörvény mostani jelentős átszabásakor felmerült, hogy e tekintetben is változzon meg a magyar szabályozás. Az esetleges átállás egyébként is igen “költséges” lenne: akár egyik napról a másikra, akár fokozatosan “felejtenénk el” a feltöltést, mindenképpen óriási bevételkiesést okozna decemberben a büdzsének.

A már említett nyugati mintát követő pedig túlságosan bonyolultnak tűnik. Az adótörvények mostani módosításakor viszont – a főosztályvezető-helyettes szerint – éppen az egyszerűsítés volt a cél, ezért aztán nem “forgatták fel” a jelenlegi adóelőleg-fizetési rendszert, illetve a feltöltési kötelezettségre vonatkozó szabályokat sem reformálták meg.

Kikre vonatkozik?A társasági adótörvény 2000 januárjától alig módosult, így a feltöltés szabályai a tavalyihoz hasonlóak. Eszerint a feltöltési kötelezettség csak a belföldi kettős könyvvitelt vezető cégekre, valamint a külföldi vállalkozások itteni fióktelepeire terjed ki.

Mi számolható el?

A várható adó megállapítása során minden figyelembe vehető, ami befolyásolja az adott vállalkozás fizetési kötelezettségét: • elszámolható az adókedvezmény,

• felszámítható a tárgyi eszközök adott évi értékcsökkenése,

• valamint a törvényben meghatározott különböző adóalap-korrekciók is érvényesítendők.

Az év közben már befizetett előleget ugyan a teljes évi fizetendő adóra kell kiegészíteni, ám az adóhatóság bizonyos mértékig toleráns, és csak akkor szankcionál, ha a feltöltés nem éri el a ténylegesen fizetendő (a május végi bevallásban szereplő) adó 90 százalékát. Aki ennél az összegnél kevesebbet fizetett, az a késedelmi pótlék mellett 20 százalékos mulasztási bírságra is számíthat, amelyet ezúttal is a különbözetre – a tényleges adó 90 százaléka és az év közben összesen befizetett adóelőleg különbségére – vetnek ki.

Feltöltés alól felmentve• Non-profit szervezetek (lakásszövetkezet, egyház, társadalmi szervezet, közhasznú társaság, vízitársulat, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, MRP szervezet)

• Külföldön tevékenységet végzők, valamint azok a külföldi vállalkozók, akik nem fióktelep útján végzik itteni tevékenységüket

• Előtársaságok, amelyeket még nem jegyeztek be a cégbíróságon (ezeknek a cégbejegyzés évében nem kell adóelőleget fizetni, így nem vonatkozik rájuk a feltöltési kötelezettség sem)

• Egyszeres könyvvezetést alkalmazók

Kellő pontossággal

Az adóhivatal tapasztalatai szerint a vállalkozások december 20-án kellő pontossággal meg tudják becsülni éves eredményüket. Előfordulhatnak persze rendkívüli események az esztendő utolsó tíz napján is; ilyenkor egy kellően megindokolt méltányossági kérelemre az adóhatóság a mulasztási bírságot többnyire elengedi.

A jövő évtől egyébként bővül az előlegfizetésre és így a feltöltésre kötelezettek köre is, például a külföldi vállalkozókkal – akkor is, ha cégnyilvántartásba be nem jegyzett telephely vagy fióktelep útján működnek az országban – és az offshore társaságokkal. Pölöskei Pálné azzal magyarázza a jogszabályváltozást, hogy egyenlő elbánásra törekedtek a belföldi és a külföldi adózókat illetően. Az egyszeres könyvvitelt vezetőket ezúttal – egyedüliként – még nem vonták be a feltöltésre kötelezettek közé.

Önkormányzatoknak is

A feltöltést nemcsak a központi költségvetés, de – az iparűzési és a kommunális adóval kapcsolatosan – a helyi önkormányzatok felé is teljesíteni kell. Az egyszeres könyvvezetést alkalmazó vállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók azonban e téren is kivételezett helyzetet élvezhetnek, rájuk nem vonatkozik e kötelezettség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik