Belföld

Bérlakásprogram: beindul a motor?

Az állami bérlakásprogram keretében idén kiosztott 5,5 milliárd forint eredménye másfélezer új otthon lesz. Csak tavaly mintegy 13 ezerrel csökkent az önkormányzati lakások száma. Az igazi áttörést a vállalkozói tőke beáramlása jelentené.

Hosszas kihordási időszak után július elsejével beindult Magyarországon az állami bérlakásprogram. Szinte a lehetetlenre vállalkozik: egyszerre növelné érdemben az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások számát, valamint vonna be tőkét a meglévők felújításába és korszerűsítésébe.

Bérlakásprogram: beindul a motor? 1Figyelj a kicsire!

A pályázatok keretében eddig támogatott lakásoknál a helyi önkormányzatok döntően szociális alapon akarják a lakbért megállapítani. Egyelőre csupán néhány jelentkező szándékozik a fenntartási és a rekonstrukciós költségeket teljesen áthárítani a bentlakókra. Az építendő lakások fele egyszobás, csaknem negyede másfél, másik negyede pedig kétszobás. Ennél nagyobb bérlakás kialakítását csak elvétve támogatja az állam. A jelek szerint a kistelepülések is kezdenek fellelkesülni. Egyre több tízezer lakos alatti önkormányzat kért és kapott a pénzből.

A három pályázat adatai
Támogatás
összeg
(millió forint)
Saját
forrás: keszpénz
+telek (millió forint)
Lakásszám
(darab)
Első ütem 1767 433+363 437
Második ütem 1977 922+379 624
Harmadik ütem 1709 454+389 485
Összesen 5453 1809+1131 1546
Forrás: Gazdasági Minisztérium

Az igazi áttörést a vállalkozói tőke beáramlása jelentené, ez azonban még várat magára. A bankok csupán most dolgozzák ki kedvezményes vállalkozói konstrukcióikat. Emellett a Gazdasági Minisztérium (GM) is olyan megoldáson gondolkodik, amikor a magántőke és az önkormányzatok közösen kezdenek bérlakásépítésbe – egyelőre eredmény nélkül.

Az állam által alkalmazott eszköz a vissza nem térítendő támogatás. A kormányzati tapasztalatok szerint ez a leghatékonyabb ösztönző. Az összeg felső határa a bekerülési költség 70 vagy 80 százaléka lehet, attól függően, hogy az önkormányzat mit kezd vele, azaz költség- vagy szociális alapon akarja kiadni az elkeszülő lakásokat.

Európa másként lakik

A szakértők már régóta egyetértenek abban, hogy a bérlakásszektorban elsőként az államnak kellene lépnie. Ezzel érdemben képes hatni a piac többi szereplőjére. Magyarországon jelenleg négymillió lakásból legfeljebb 4-5 százalék a bérlakás. Ezenkívül a rendszeresen bérbe adott magánlakások jelentősége sem elhanyagolható: a gazdasági tárca becslése szerint ezek aránya másfél százalék. Az összes többi lakás magántulajdonban van, és nem adják ki rendszeresen. Ehhez képest az Európai Unióban a bérlakások aránya eléri a 35 százalékot.

Magyarországon az is gondot okoz, hogy a statisztikai adatok gyakran nem pontosak, elsősorban az utóbbi évek gyors magánosításának pontos számbavétele várat még magára. Ráadásul az önkormányzati lakásszám csökkenése máig sem állt. Csak tavaly mintegy 13 ezer lakást adtak el a helyi önkormányzatok – döntően a jelenlegi lakóknak. Ezzel párhuzamosan alig néhány száz bérlakás épült.

Zsebből zsebbeRégi probléma, hogy a költségvetésben lakástámogatás céljára elkülönített előirányzat nem akar elfogyni. Tavaly is ez történt, amikor a hatvanmilliárd forintos keretből csupán 41,3 milliárd forintot sikerült elkölteni. Idén pedig az új, kiterjesztett támogatási rendszer sem hozta meg egyelőre a várt eredményt: a 71,4 milliárdos keretből október végéig alig 6,2 milliárd forint fogyott el. Ilyen kihasználtság mellett nem vállalt különösebben nagy rizikót a pénzügyminiszter, amikor hozzányúlt a kerethez.

Miniszteri akció

A bérlakásprogram az év közepén, öt hónappal az új lakástámogatási rendszer startja után még csupán kétmilliárd forintos kerettel indult. Ez a kevés pénz azonban hamarosan megszaporodott. Matolcsy György gazdasági miniszter ugyanis igencsak jó lobbistának bizonyult. Rávette a kormányt arra, hogy bízzanak rá újabb kétmilliárdot a lakástámogatási keretből. További 2,5 milliárdot pedig a jövő évi büdzséje terhére használhat fel a (GM). Ez annyit tesz, hogy az idén a három pályázat során eddig kiosztott összesen 5,5 milliárdon kívül mintegy egymilliárd forint marad a decemberben várható utolsó fordulóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik