(Népszabadság) Egy olyan bevásárlóközpont, mint a Westend City Center, új reklámhordozó médiumként is működtethető, példát véve a hasonló amerikai komplexumokról. A Westendben alkalmazható különféle reklámformák együttes hatását eredményesebbnek tartják az eddigieknél - olvasható a Népszabadságban.
A tulajdonosok által megrendelt szociológiai vizsgálat adatai szerint a látogatók legnagyobb, 39 százalékot kitevő csoportjának tagjai nem meghatározott vásárlási szándékkal térnek be e komplexumba. Legfeljebb sok egyéb elfoglaltság mellett föltérképezik a kereskedelmi ajánlatokat is. Az emberek átlagosan 106 percet töltenek el a központ területén. A napi látogatók száma meghaladja a százezer főt. Évente mintegy 26 millióan fordulnak meg a hatalmas centrumban, és vásárolnak, ügyeket intéznek, szórakoznak, társasági életet élnek, ejtőznek, nézelődnek is. Az adatok szerint a közönség összességében az országos átlagnál jelentősen magasabb vásárlóerőt képvisel - ez további vonzerőt jelent a hirdetők számára.
A boltok elhelyezése már eleve kereskedelmi célcsoportok szerint történt. Az alsó szinten található üzletek az olcsóbb áron vásárolni kívánókat hívják elsősorban, a második szinten a közepes árfekvést választókat, a felső szinten pedig az exkluzív kínálatra vágyókat. Mindez együtt különleges alkalom a célzott és hatékony reklámozásra, továbbá a hagyományos hirdetési formák együttes alkalmazására, összehangolására és újak bevezetésére.
Ajánlott videó
- 09:49 Részegen árnyékbokszolt a benzinkúton, a shop vendégei zsebre tett kézzel nézték
- 09:32 A BAGázs alapítója gyermekvédelmi helyettes államtitkár lesz
- 09:20 Azonos magasságon repült egymással szemben két repülő az Atlanti-óceán felett
- 09:17 Zavargások voltak Argentínában az elveszített vb-döntő után
- 09:14 Szakítottak a Temuval a magyarok
- 09:12 Bombera Krisztina: Régóta kerülöm azokat, akik 2010 után a TV2-nél dolgoztak a hírműsorokban
- 09:03 Rájöttek, mi okozhatja a több millió ember életét megkeserítő bélbetegséget
- 08:59 Fiával együtt mehet a rács mögé egy apa
- 08:54 Máté Gábor: Már sokkal több nehézséget okoz a színpadra lépés, mint örömöt
- 08:51 Kérelmezték Forsthoffer Ágnesnél, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást
- 08:34 A rendőrség előtt gyújtott fel egy rendőrautót, vádat emeltek ellene
- 08:33 „A fél évszázadnak súlya van, de nem esem pánikba” – 50 éves a vízilabda művésze, Kásás Tamás
- 08:19 Hankó Balázs aggódik az alapítványi egyetemekért
- 08:10 „Talán egy olyan testrészen, ahol nem látszik” – a spanyolok védője azt ígérte, magára tetováltatja edzője arcát a vb-arany után
- 09:14 Megtalálták a Dunántúl legnagyobb csonkafülű denevérkolóniáját
- 19:43 Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, kész-e új szerepben szolgálni hazánkat
- 19:29 A sokat kritizált csereember góljával verte Spanyolország a fociból keveset mutató Argentínát
- 07:19 Miután játékosa a lefújás után a pályán dulakodott, az argentin kapitány arról beszélt, emelt fővel veszítettek
- 08:01 Reagált a Fidesz arra, hogy Polgár Judit követheti Sulyokot: „porhintés, bábozás, tenyérbemászó körülmények”
- 05:45 Azt hiszed, mindent tudsz a Balatonról? Teszteld magad!
- 07:03 Hétfőn ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, mutatjuk a részleteket
- 07:42 Kellemetlen pillanatok a vb-döntőn: a FIFA-elnök sem tudta elrángatni Trumpot az ünneplő spanyolok mellől
- 20:26 Képeken a foci-vb záróünnepsége
- 16:31 Gyurcsány Ferenc új barátnőjével jelent meg a palotási halfesztiválon
- 18:39 Egy ír lap nyilvánosságra hozta annak a dublini férfinak a nevét és fotóját, aki Budapesten megfojtott egy amerikai nőt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
