(FN, NSZ) A kormány várhatóan a következő ülésén tárgyal a Postabank privatizációjáról. A Népszabadság szerint a felkért tanácsadó amellett állt ki, hogy a pénzintézet megvásárlásáról az OTP Bankkal kezdjenek exkluzív tárgyalásokat. A lap kormányzati körökből származó információja szerint a Credit Suisse First Boston sokkal egyértelműbben állt ki amellett, hogy a kormány az OTP Bankkal kezdjen tárgyalásokat a Postabank-privatizációról, mint azt gondolni lehetett. A szakértő ezt a lehetőséget a jelentésben állítólag maga is szokatlannak minősíti, de azzal indokolja ezt az indítványát, hogy így magasabb ár érhető el. Az OTP Banknak ugyanis a versenyben csak a többieknél kellene nagyobb árat ígérni. Ez az ár pedig jóval kisebb lehet annál, mint amit a hitelintézetnek valójában megér a Postabank, hiszen a többi pályázó - éppen az esetükben szükséges fejlesztések miatt - nem képes annyit kínálni, mint az OTP Bank. A Népszabadság úgy értesült: az OTP Bank vezetősége arra az esetre, ha a legnagyobb magyar pénzintézet lenne majd a Postabank vevője, magas pozíciót ajánlott fel Auth Henriknek, a mostani vezérigazgatónak.
Ajánlott videó
- 13:28 Közölték az orvosok Liptai Claudiával, szabad-e zsűriznie övsömör után a Sztárban sztárban
- 13:24 Kitörési pontnak tartotta a kormány, most mégis elkaszálta az egészségipari stratégiát
- 13:16 Műanyag szemétből kellett kiszabadítani egy róka fejét
- 13:15 Légpuskával lőtte meg a kiskutyát egy 16 éves fiú
- 13:12 F1: Charles Leclerc a pálya minden centijét kihasználta
- 13:01 Von der Leyen Kijevben: Az EU 35 milliárd euró kölcsönt ad Ukrajnának
- 12:59 Airbnb-kitiltás: másban engednének a szállásadók
- 12:52 Egyszer kaptunk fontos feladatot Brüsszelből, és most azért büntetnek, ahogyan elvégeztük
- 12:45 Apját marcangoló medvét lőtt le egy 12 éves fiú
- 12:33 A Deutsch Péter körül dagadó botrány nem rázta meg Gyulai Miklóst
- 12:25 Hollandia háromszáz műtárgyat ad vissza Indonéziának
- 12:20 Nem Bulgáriában gyártották a felrobbant csipogókat, állítja a helyi titkosszolgálat
- 12:08 Több milliós megtakarítást jelenhet, ha Nagy Márton kérésére a bankok önkéntesen csökkentik a THM-et
- 11:46 BL: David Raya hihetetlen dupla védéssel tartotta meccsben az Arsenalt
- 11:44 A kormány 16 milliárd forintot ad a mohácsi csata 500. évfordulójához, de rengeteg más döntést elkaszáltak
- 11:33 Kulcsár Edina: A kapcsolatunk elején sokan gondolták, azért vagyok vele, „mert ő G.w.M, a pénz, hírnév a fontos”
- 10:40 444: Magyar Péter Tisza-LMP-Kutya Párt koalíciót tervezett a Fővárosi Közgyűlésbe
- 22:36 Őrült hajrát mutatott be Barcelonában a szegedi kézicsapat
- 08:14 Októbertől ezer embert és rengeteg ügyet vesznek át a kormányhivatalok a katasztrófavédelemtől
- 10:03 Illegális benzinkutat üzemeltetett a kamionmosójában egy apa és a 19 éves fia – légifelvétel a rajtaütésről
- 11:43 Véget ért a hajtóvadászat, volt férje végzett a nagykanizsai nővel Murakeresztúron
- 06:44 Két balatonnyi víz ömlik át a Dunán ezen a héten
- 11:07 Drága lesz a paradicsom, a paprika, az uborka, a tej is
- 11:08 Tótka Sándor: Ennek az olimpiai ciklusnak az árát a családom fizette meg
- 11:01 A hétvégén drágul a benzin
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!