(FN, Microbroker) A BÉT tőzsdeindexe a zárás előtt ismét átszakította a 8100 pontos határt, s 8084,96-on fejezte be a napot, ez a tegnapihoz képest 157,63 pontos elmaradást jelent. A vezető részvények veszítettek értékükből, a Graphisoft és a Rába ugyanakkor drágulással zárt.
A tegnapi naphoz képest 157,63 pontos csökkenéssel zárta a napot a BUX (-1,91%). Az árfolyamok esésében jelentős szerepe volt a Mol gázáremelésének és az egyéb vegyipari cégekkel folyó spekulációknak is.
A részvényszekció 12,84 milliárd forintos összforgalmából a Matáv 28,05, a Mol 27,57, a TVK 21,57%-kal részesedett. A Matáv Rt. papírjára az utolsó kötés 1349 forinton született, ez 1,31%-os csökkenést jelez. A Mol papírok ára 4,43%-kal esett, a zárásban 5060 forinton forgott az olajpapír. A vegyipari papírok közül a TVK árfolyama 7,79%-kal csökkent, így zárásban 6150 forintot adtak a részvényért. A BorsodChem árfolyama 0,19%-ot romlott, 7590 forinton zárta a napot. A Sibur - a Gazprom leányvállalata - bejelentette, hogy opciós szerződést kötött a Millford Holdinggal az utóbbi tulajdonában lévő BorsodChem részvények megvásárlására. A Microbroker értékelése szerint mindenképpen megnyugtató, ha egy rendezett hátterű tulajdonoshoz kerül a vegyipari cég közel egynegyede, még ha a papír ára ezt nem mutatja is. A gyógyszergyári papírok közül a Richter árfolyama ma sem változott, 15 090 forinton született az utolsó kötés. Az Egis jegyzése 1,51%-ot esett, 13 295 forinton zárt.
Ajánlott videó
- 01:15 Messi a vb-arany után a torna legjobb játékosának járó díjról is lemaradt
- 22:04 Polt Péter reagált Gajdos László kijelentéseire
- 21:30 A nap legfontosabb hírei - 2026. 07. 19.
- 21:20 Európa-bajnok a magyar férfi junior kézilabda-válogatott
- 20:56 Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet
- 20:41 Török Gábor: Polgár Judit jelölése Magyar eddigi legmegosztóbb bejelentése
- 20:26 Képeken a foci-vb záróünnepsége
- 19:43 Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, kész-e új szerepben szolgálni hazánkat
- 19:29 A sokat kritizált csereember góljával verte Spanyolország a fociból keveset mutató Argentínát
- 19:19 Egyre többfelé okoz károkat a viharos időjárás, Érden leszakadt egy iskola teteje
- 18:39 Egy ír lap nyilvánosságra hozta annak a dublini férfinak a nevét és fotóját, aki Budapesten megfojtott egy amerikai nőt
- 18:35 A mentőben ért véget a kétszeres Tour-győztes pocsék napja
- 18:24 Munkások kicsinyítették le a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot, majd egy pesti óvoda elé állították
- 18:54 Mintha forrna a víz: különleges halvadászatot örökítettek meg a Lázbérci-tónál
- 18:15 Rubik Ernő, Kapu Tibor és Kepes András is Polgár Juditot látná szívesen köztársasági elnökként
- 16:58 Gyerekek és fiatal nők lelövéséért kellett a legtöbbet fizetni – ismét nekilátnak felderíteni a „szarajevói szafari” borzalmait
- 20:26 Képeken a foci-vb záróünnepsége
- 18:15 Rubik Ernő, Kapu Tibor és Kepes András is Polgár Juditot látná szívesen köztársasági elnökként
- 22:04 Polt Péter reagált Gajdos László kijelentéseire
- 11:10 Ritka légköri jelenséget okoztak az árvaszúnyogok a Balatonnál
- 11:49 Közös vb-döntő-nézésre hív mindenkit Magyar Péter
- 17:12 Huth Gergely Sulyokról: Tényleg alkalmatlan volt
- 18:39 Egy ír lap nyilvánosságra hozta annak a dublini férfinak a nevét és fotóját, aki Budapesten megfojtott egy amerikai nőt
- 14:03 A depresszió és a mánia körforgásában szenved mintegy százezer magyar – ezt kell tudni a bipoláris zavarról
- 11:09 Váratlanul meghatóra sikerült a világbajnokság bronzérmeinek átadása
