Közélet

Rablógyilkos ölhette meg a cibakházi papot

rendőrség (rendőrség)
rendőrség (rendőrség)

A plébániát felforgatták, az autóját elvitték.

A pap kocsiját a gyilkosság napján lopták el Cibakházáról. Később megtalálták, vagyis csak ami maradt belőle. A roncsra Budapesten akadtak rá, rendszám alapján azonosították a tulajdonosát, így jutottak el a 72 éves áldozathoz, aki ekkor már nem élt – nyilatkozta Máthé György, váci egyházmegye szolnoki kerületének esperese.

Értesülések szerint az idős férfit agyonverték, szúróeszköztől vagy egyéb fegyvertől származó nyomot nem találták a testén, ám egyelőre a halál pontos oka sem ismert. A Hír24 úgy tudja, a boncolás még hátra van. A plébániát egyébként teljesen feldúlták, hogy onnan elvittek-e valamit, arról egyelőre nincs információ.

A rendőrség az eset kapcsán eddig mindösszesen annyit közölt, az áldozatra szerda délelőtt találtak rá cibakházi otthonában. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás.

Cibakháza képviselő-testülete egyébként úgy határozott, hogy saját halottjának tekinti Szarvas Andrást, a település szerdán meggyilkolt plébánosát, egyben felveszi a kapcsolatot hozzátartozóival – közölte Enyedi Mihály, a nagyközség jegyzője csütörtökön

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik