Közélet

Rezsicsökkentés címén loptak volna meg időseket

kopogtatás - választás (mszp, szórólaposztás, )
kopogtatás - választás (mszp, szórólaposztás, )

Egy újabb szín került fel a trükkösök palettájára.

A trükkös páros csütörtökön jelent meg egy idős, jászapáti pár otthonánál, mondván, az áramszolgáltatótól jöttek. Azzal álltak elő, hogy újabb rezsicsökkentés várható, ezért a ház villanyóráját és egyéb elektromos berendezéseinek állapotát akarják leellenőrizni – ezzel az ürüggyel jutottak be.

És bár úgy tűnt, az ötlet beválhat, a kivitelezés már nem ment tökéletesen, a párnak ugyanis feltűnt, hogy az idegenek gyanúsan viselkednek, olyannyira, hogy az asszony meg is nyomta a házban lévő segélyhívó gombot. Több sem kellett a tolvajoknak, amint meghallották a hangját, menekülőre fogták.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság arra kér mindenkit, hívják fel szomszédjaik, ismerőseik figyelmét, a „trükkösök” jelenlétére. Hangsúlyozzák, a tolvajok az esetek döntő többségében valamilyen szolgáltató – gázóra-, vízóra-, villanyóra-leolvasó, nyugdíjbiztosítási igazgatóság – vagy egyéb hivatalos szervtől érkezett személynek adják ki magukat. Sokszor közüzemi díj visszatérítésének ürügyén jutnak be az idős emberek otthonába, majd igyekeznek rávenni őket, hogy nagyobb címletű bankót vegyenek elő. Ezzel az a céljuk, hogy kiderítsék, áldozatuk hol rejtegeti a pénzét.

Kérik továbbá, hogy egészséges bizalmatlansággal és óvatossággal fogadják a váratlanul érkező idegeneket, kérjenek igazolványt, ne engedjék be őket, csak miután a szolgáltatónál ellenőrizték jövetelük okát. És ha mód van rá, otthonukban ne tartsanak nagyobb mennyiségű készpénzt és jelentős értéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik