Közélet

Rablás Hevesben – Megkötözték, belehalt az idős férfi

betoro(1)(960x640)(1).jpg (betörő)
betoro(1)(960x640)(1).jpg (betörő)

A házaspárra hajnalban rontottak rá álmukban. Pest megyében is hasonló esetek történtek.

Az idős házaspárt egerszalóki otthonukban érte támadás hétfő hajnalban. A rabló – vagy rablók – megkötözték őket, majd felforgatták a házukat és elmenekültek.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a házaspár férfi tagja a helyszínén meghalt, a feleségét a mentők kórházba vitték. Arról, hogy pontosan mi vezetett az áldozat halálához, egyelőre nincs információ.

A tettest és esetleges társát még keresik.

Kíméletlen rablók jártak Szabolcsban is.  A páros – egy 20 éves lány és egy 29 éves férfi  – szombat éjjel osontak be a valkói házba. Nem volt nehéz dolguk, nyitva volt az ajtó. Az idős nő a konyhában aludt, rátámadtak, megverték. Egyikük lefogta, társa pedig ütötte, a nyakát szorította. Ezután felmarkolták a házban lévő pénzt és ékszereket, majd elmenekültek. A néni kórházba került.

A gödöllői nyomozók azonnal megkezdték a szemlét, forrónyomon üldözték a támadókat. Sikerült rövid idő alatt azonosítaniuk és elfogniuk őket.

Kiderült, a páros hónap elején is kirabolt egy idős asszonyt. Hajnali 3 óra körül törték be a püspökhatvani családi ház ajtaját, majd nekirontottak a hálószobában alvó 79 éves nőnek. Megverték, késsel fenyegették, pénzt követeltek tőle. Őt is kórházba juttatták. Innen is pénzt, ékszereket vittek el.

A rablókat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat is – tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik