Közélet

Versengő autósok miatt halt meg a háromgyermekes anya

baleset a 471-esen (halálos baleset, 471-es főút)
baleset a 471-esen (halálos baleset, 471-es főút)

A balesetben többen megsérültek, az apa és a gyerekek is.

A szörnyű baleset szombaton történt, a 471-es számú főút Nyíradony és Aradványpuszta közötti szakaszán. Két autó ütközött. Egy nő meghalt, többen megsérültek, köztük két 13 éves gyermek súlyosan.

A dehir.hu információi szerint a tragédia két versengő autós miatt történt, az egyikük már nem tudott visszasorolni a sávjába, és frontálisan ütközött egy szembejövő autóval. Úgy tudják, a vétlen autós a családját szállította, az édesanya vesztette életét, hátul három gyermek ült. Állítólag az a versengő, aki megúszta a karambolt elhajtott a helyszínről.

Szentgyörgyi János, a Kenézy Kórház szóvivője a lap kérdésére elmondta, hogy két gyermek és az apa sérült meg súlyosan, a másik autó sofőrjét és egy gyermeket könnyebb sérülésekkel szállították be hozzájuk. A súlyos sérülteket a délután folyamán meg is operálták. A szóvivő hozzátette: nem életmentő műtétekről volt szó, így a sérültek fel fognak épülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik