Közélet

Feljelentették a rendőrök az Izsákon agyonvert férfit

izsák (izsák)
izsák (izsák)

Hivatalos személy elleni erőszak miatt kéne felelnie - persze ha élne. Az ügyészség elutasította a feljelentést.

feljelentés a két, halált okozó testi sértéssel gyanúsított rendőr jelentése alapján született, az érintett egyenruhások felettesei fordultak az ügyészséghez. A feljelentést azonban a Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Ügyészség elutasította – tudta meg a Népszabadság Gyugyi Csillától. Az ok a férfi halála, ami  – idézzük a szóvivőt – “a büntetőeljárás akadályának minősül”.

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Az ügyészség szóvivője elmondta azt is, egyelőre csak az előzetes orvosszakértői szakvélemény áll a rendelkezésükre, amely szerint az áldozat halálát a folyamatos bántalmazás által kiváltott traumás sokk okozta. Egy nevét nem vállaló orvos szakértő a napilapnak azt nyilatkozta, ez igen bonyolult ügy lesz, mert külön kell választani a férfi korábbi sérüléseit, az esetleges ütésektől származóakat, valamint mindazokat, amelyeket a rendőrőrsön szerezhetett.

A távirati iroda megkereste a feljelentőket is, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azonban nem kommentálta az esetet. Gál Kristóf szóvivő az MTI-vel azt közölte: a történtekkel kapcsolatban kizárólag a megyei nyomozó ügyészség jogosult nyilatkozni.

A 47 éves férfi hétfőn halt meg, az izsáki rendőrörsön verték össze, miután egy kisebb lopás miatt előállították. A két kényszervallató kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A halálra vert férfi egyébként román állampolgár, de körülbelül húsz éve élt már Magyarországon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik