Közélet

Megvan Király Tamás gyilkosa

A BRFK nyomozói beazonosították a divattervező feltételezett gyilkosát. A rendőrség hajtóvadászatot indított a budapesti férfi után, aki vélhetően hivatásos prostituált.

Forrás: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Lakatos József 39 éves budapesti lakos ellen.

Kamerafelvételek

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Lakatos József megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. április 7-én a Budapest VIII., Baross utca egyik lakásában meggyilkolta az ott lakó 60 éves férfit.

A Bors szerint a rendőrség által említett 60 éves férfi Király Tamás volt. A Blikk értesülései szerint a térfigyelő kamera rögzíthette Király Tamás gyilkosát, miután vasárnap hajnalban kilépett a divatpápa Baross utcai lakásából.

Szexjáték

A Blikk úgy tudja, a híres divattervező a halála előtt különös szexjátékot játszott a a vélhetően hivatásos férfi prostituált partnerével. Egyesek szerint a fojtogatás okozta oxigénhiány a végsőkig fokozza a szexuális élvezetet. Elképzelhető, hogy partnerével ezt akarták kipróbálni, ám a dolog szörnyű véget ért. Király nyaka köré egy selyemsálat tekertek, ez okozhatta a halálát.

Mint a bulvárlap megtudta, több fiatal modellfiút is kihallgattak már a rendőrök, valamint azokat az ismerőseit is, akikkel utolsó este együtt szórakozott a divattervező.

 

A 60 éves Király Tamás holttestét egyik ismerőse találta meg a Baross utcai lakásában vasárnap hajnalban.


Ismeri? Látta? Telefonáljon!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a fényképen látható Lakatos Józsefet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik