Közélet

Visszaeső Páva Zsolt lányának támadója

Nyerges Zoltán - címlap (bűnügy, )
Nyerges Zoltán - címlap (bűnügy, )

Ült már nemi erőszakért a gyanúsított – írja a pécsma.hu.

A helyi lap információi szerint a Páva Zsolt polgármester lányának megverésével gyanúsított Nyerges Zoltán már ült nemi erőszak miatt, amit nem is titkolt, sőt ezzel baráti körében felvágott, hencegett is. Büszke volt rá, hogy így bánik a lányokkal. Egyik ismerőse szerint már kiskorában is voltak vele problémák, de akkor nem tudtak vele mit kezdeni. Azt még nem tudni, jelenleg próbaidőn van-e, folyik-e ellene bírósági eljárás.

A rendőrség péntek este tette közzé a férfi fotóját. A 23 éves Nyerges Zoltán ellen elfogatóparancsot adtak ki. A közleményben a megyei rendőrség azt kérte, hogy aki a fényképen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az hívja a főkapitányság bűnügyi osztályát, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Páva Zsolt lányát péntek hajnalban támadák meg Pécsen, a Kálvária úti alagútnál. A férfi leszólította a 20 éves lányt, majd erőszakoskodni kezdett vele. A lány el tudott menekülni, de súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházban kezelik. A polgármester péntek reggeli közleménye szerint brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog.

“Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető. A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is. A polgármester egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik