Közélet

Tizenévesek gyilkoltak Miskolcon

ököl (asztalra csap)
ököl (asztalra csap)

A három bűnöző közül a legidősebb is csak 19 éves volt.

Szerdán találtak rá a 60 éves férfira, miskolci lakásában. A rendőrség a bűncselekményről egyelőre csak annyit árult el, hogy az áldozatot olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen életét vesztette. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főkapitányság nyomozói kilenc órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették a támadókat.

A gyanú szerint a gyilkosságot a 18 éves K. Alex és 16 éves barátja követte el, de a brutális bűncselekménynek egy harmadik gyanúsítottja is van: a 19 éves G. Richárdnak bűnpártolás miatt kell majd felelnie. Az ügyben emberölés miatt folyik az eljárás, a rendőrség kezdeményezte, hogy a bíróság helyezze őket előzetes letartóztatásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik