Közélet

Szeretője ágyékára öntött sósavat a budai orvos

mento(210x140)(15).jpg (mentő, )
mento(210x140)(15).jpg (mentő, )

Alsótestét, mellkasát is összeégette a maró sav a 43 éves asszonynak, aki jelenleg a Honvédkórházban lábadozik.

Sállal takarta el az arcát, így menekült a tetthelyről, egy budai lakásból a kórházigazgató, aki a gyanú szerint brutálisan megkínozta és savval leöntötte volt szeretőjét. A 43 éves budai orvos, Dr. B. Krisztiánt, a Budai Irgalmasrendi Kórház vezetőjét – aki a több jótékonysági szervezetben is tisztséget visel – a 43 éves áldozat, R. Erika szomszédja is látta elrohanni a helyszínről a támadás reggelén.

Mint a Hír24 is megírta, a kórházigazgatót azzal gyanúsítják, hogy március 12-én bántalmazta volt szeretőjét, majd nemcsak magára hagyta a nőt, de még ki is fosztotta a lakást. A feltételezések szerint az ötgyermekes férfi – aki könnyen megúszhatja a tettét – sósavval öntötte le a szeretője testét; az asszonynak az alsóteste és mellkasa is összeégett a maró savtól.

Az ötgyermekes B. Krisztián körülbelül egy éve kezdett viszonyt a kétgyermekes nővel, ám másfél hónappal ezelőtt az asszony otthagyta a szeretőjét. A Blikk úgy tudja, hogy az adminisztrátorként dolgozó asszony és a férfi – aki nem vált el a feleségétől, de már egy ideje külön élt a családjától – gyerekkora óta ismerte egymást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik