Közélet

Öt életet mentett meg az agyonvert fiú

Műtét (műtét)
Műtét (műtét)

Egy éve, egy diszkó előtti verekedésben szerzett sebesüléseibe halt bele a 25 éves Bán István. Szülei úgy döntöttek, hogy felajánlják szerveit.

Tavaly január 20-án verték meg Bán Istvánt egy győri szórakozóhely előtt, a fiú belehalt sérüléseibe. Halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen. Az eljárást lezárták, mert nem állapítható meg bűncselekmény – írja a Bors. A szülők szerint azonban lehet tudni, hogy kik vettek részt a verekedésben. A végzés ellen panaszt emeltek.

A gyászoló szülők felajánlották fiuk szerveit, ezzel öt ember életét mentették meg. Egyikük – egy 33 éven át cukorbetegségben szenvedő nő – a műtét után pár hónappal fel is vette velük a kapcsolatot. „Félve kerestem meg Istvánékat, de ők nagyszerű emberek, s még a fiuk halála után is képesek rá, hogy osztozzanak velem a gyógyulásom feletti örömömben” – mesélte a nő a lapnak. Azt is elárulta: a transzplantáció óta szereti a kekszet, ami – mint kiderült – az elhunyt fiú egyik kedvenc étele volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik