Újév hajnalán egy szigethalmi szórakozóhely előtt tört ki verekedés. Több embert megkéseltek. A mentők két életveszélyes állapotban lévő sérültet vittek kórházba. Nem sokkal később ismét ugyanide riasztották a mentőket, de kiderült, hogy nem történt újabb bűncselekmény, mindössze a korábbi késelésnek került elő egy újabb áldozata. Ő súlyos sérüléseket szenvedett.
Petőházán egy késsel és riasztó pisztollyal fenyegető férfihez kellett rendőrt hívni. A férfi belekötött egy szórakozó társaságba. Dulakodás közben többen könnyű sérüléseket szenvedtek – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tóth Gabriella őrnagy elmondta: a 39 éves férfi agresszíven vonta kérdőre a társaság tagjait, köztük a volt barátnőjét. Megpróbáltk megnyugtatni, hiába. Dulakodás kezdődött, és több ember könnyebben megsétült. A tettest a rendőrség előállította, ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás.