Közélet

Titokzatos koronatanú Csatáry ellen

csatary-laszlo(210x140)(4).jpg (ingyenes, )
csatary-laszlo(210x140)(4).jpg (ingyenes, )

A tanú személyazonosságát a szlovák hatóságok titokban tartják, még azt sem árulták el, hogy férfiről, vagy nőről van-e szó.

Koronatanút talált a szlovák rendőrség a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügyében – értesült az MTI Hírcentrum. A Kossuth Rádió kedd esti Krónikájában közöltek szerint a tanú személyazonosságát a szlovák hatóságok titokban tartják, még azt sem árulták el, hogy férfiről, vagy nőről van-e szó. Csak annyit lehet tudni róla, hogy túlélte az 1944-es kassai deportálásokat és pontos információi lehetnek Csatáry László akkori rendőrparancsnok tevékenységéről – tették hozzá.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Krónikának azt mondta:”az ügyészség korábbi megkeresésére a szlovák hatóságoktól a válasz a múlt héten megérkezett. E szerint sikerült felkutatniuk egy túlélő tanút, aki “az üggyel, illetve a gyanúsított tevékenységével kapcsolatban érdemi információval rendelkezhet”.

A Fővárosi Főügyészség soron kívüli jogsegély-kérelemmel fordult a szlovák hatóságokhoz, hogy a tanút mielőbb kihallgathassák – hangzott el a Kossuth Rádióban.

A Budapesten élő 97 éves Csatáryt – aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában – ez év júliusában emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg, őrizetbe vették, majd házi őrizetbe helyezték.

Csatáryt november 8-án ismét kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. Kirendelt ügyvédje, Horváth B. Gábor a kihallgatás után azt mondta: névrokonával keverhették össze a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót. Kifejtette: a nyomozás során felmerült, hogy 1944-ben volt egy másik Csatáry nevű férfi is Kassán, így tisztázni kellett, hogy a két embert nem keverték-e össze a tanúvallomások során.

A Budai Központi Kerületi Bíróság novemberben további három hónappal, jövő év februárjáig hosszabbította meg Csatáry László házi őrizetét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik