Közélet

Összeroppant a sportvezető gyilkosa

depresszió (depresszió)
depresszió (depresszió)

A gyilkos azért szúrt, mert felbőszítette az asztalitenisz-szövetség alelnöke – írja a Bors.

A bulvárlap szerint Marschalek Ákos (a képen) több tízmilliós kölcsönt vett fel, amelynek fedezete – egyebek mellett – az öt gyereket nevelő alkalmazottja, M. József dunavarsányi háza volt. A bank a múlt héten értesítette a férfit, hogy felmondták a megállapodást, mert az adós nem fizet. M. József hétfőn reggel felelősségre vonta munkaadóját, amikor megkérdezte, mi lesz ezután vele, Marschalek cinikusan a képébe vágta: „Mehetsz a híd alá az egész családoddal.” M. József erre szíven szúrta az asztalitenisz-alelnököt, aki a helyszínen meghalt.

A lapnak Kamarás Géza ügyvéd azt mondta, ügyfele azonnal a rendőrségre ment, feladta magát, s ott kérte, hogy hívjanak mentőt a sértetthez, akinek az özvegyével védője szerint nem vette fel a kapcsolatot, de nagyon megviselte, ami történt, idegileg összeroppant, képtelen a történtekről bárkivel beszélni.

Az ügyvéd nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, elképzelhető-e, hogy az erős felindulásból elkövetett gyilkosságért esetleg csak felfüggesztett börtönt ró ki a bíróság. A Bors bírósági forrásból megtudta, volt már erre az ítélkezési gyakorlatban példa.

Mint korábban megírtuk, az ügyészség nem látta indokoltnak, hogy a férfi előzetes letartóztatásba kerüljön, mert nem állnak fenn a korlátozó intézkedés feltételei. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Hír24-nek elmondta, a tettes feladta magát, beismerő vallomást tett, és nem kell tartani a szökéstől, az elrejtőzéstől és a bűnismétléstől sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik