Közélet

Volt fegyőr akaszthatta fel a juhászt

traktorgumi (traktorkerék)
traktorgumi (traktorkerék)

Életveszélyt okozó testi sértés és önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy a cselekmény elkövetésekor még fegyőrként dolgozó férfit Kecskeméten.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette H. Tamást, mert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012. augusztus 3-án a Solt melletti erdőben eddig ismeretlen társával felelősségre vonta az ott juhokat legeltető sértettet egy traktor eltűnése miatt – számol be a Blikk.

A juhászt megverték, egy fához hurcolták, kötelet tettek a nyakába, annak végét egy fa ágán keresztüldobták, és a sértettet felhúzták, úgy faggatták Később megérkezett H. Tamás édesapja is – a traktor gazdája. A mozgásképtelenné vált sértettet megverték, majd távoztak. A verés következtében életveszélyes sérüléseket szenvedő férfira csak az esti órákban találtak rá.

H. Tamás a bűncselekmény elkövetésekor a büntetés-végrehajtás hivatásos állományába tartozott. A cselekmény alapján a nyomozó ügyészség H. Tamással és édesapjával életveszélyt okozó testi sértés bűntettének és önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúját közölte.

H. Tamás gyanúsítottat a nyomozó ügyészség őrizetbe vette és indítványozza az előzetes letartóztatását – írja a Blikk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik